Tudatos módszerek
Egy kicsit a módszerekről.
Ezerféle nézőpont létezik, sőt, tulajdonképpen csak az van. Az összes hiedelem, vélemény, sőt, merem állítani, hogy minden egyes sziklaszilárd meggyőződés és tény is csupán egy nézőpont. Van, aki abból a nézőpontból tekint a világra. Súlyos hiba elvárni másoktól, hogy feltétel nélkül azonosuljanak ugyanezzel a nézőponttal.
Most megosztok veled egy hasznos nézőpontot. Én úgy látom, hogy amikor a céljaimért "küzdök", de inkább mondjuk úgy, hogy amikor a céljaimért teszek dolgokat, mert ez nem mindig küzdelem, és ha már az, akkor az nem jó, szóval két különféle módszer szerint lehet haladni.
Az egyik a tudatos út, a másik a tudattalan. Mindkettőt illethetjük még több különféle névvel, de ez az írás most a tudatos módszerekről fog szólni.

A tudatos módszereket logikus, következetes módjai a céljaink kitűzésének. Bal agyféltekések.
Én nagyon szeretem ezeket a módszereket, és fontosnak tartom őket. Napi szinten használom őket.
Már mindennek az elején is elő lehet venni. Például az alapvető értékrend meghatározásánál. Amikor azt mondom, hogy nekem fontos a pénz, akkor tudom a fejemmel, az agyammal és az idegrendszeremmel is, hogy miért fontos. Tudom, hogy pénzért nem lehet mindent megkapni, de a legtöbb dolgot könnyebbé teszi. És ehhez nem kell transzba merülnöm, mert teljesen logikus.
A célok megtervezésénél pedig kifejezetten a logikus módszereket kedvelem.
A tervezésnél tehát jól jönnek ezek a technikák.
A cselekvésnél, amiről sajnos sokan megfeledkeznek, szintén sok bal agyféltekés technika jön be. Például a naplózás, a határidők tologatása jobbra és balra, a rengeteg tervezés, kommunikáció, agyalás - ezek mind tudatos szinten működnek jól.
Néhány nagyszerű bal agyféltekés módszer
- Táblázatok kitöltése
- Célkitűzési stratégiák (pl. S.M.A.R.T.E.R.)
- Naplózás
- Célok felbontása részcélokra és mérföldkövekre
- Határidők felállítása
- Modellezés (NLP)
- NLP stratégiák
Mondjuk úgy, hogy ezekkel a módszerekkel lehet következetesen és szisztematikusan haladni a célunk felé.
Nos, ha ezek után azt gondolod, hogy én a legszívesebben ilyen módszereket alkalmazok a saját céljaim eléréséhez, hát nem.
Ezeket szeretem és használom - de valójában a tudattalan szinten ható módszerek hoznak lázba. Abban van az igazi varázslat. Erről ebben az írásban olvashatsz.