"Vagy mégsem?"
Hogyan hozzunk jó döntéseket?
online műhely
2017. augusztus 31, 20:00

Visszajelzések tőletek

Köszönjük 🙂

profile-pic
Gera Kamilla Kismama jógaoktató

Lényegre törő

A második webináriumon veszek részt és most is nagyon hasznosnak találtam. Lényegre törő, de egyúttal személyes, tetszik, hogy válaszolsz a feltett kérdésekre. Nagyon hálás vagyok, hogy rád találtam!

profile-pic
Berni főiskolai andragógiai hallgató

Nagyszerűen éreztem magam

Nagyszerűen éreztem magam a műhely során, és nagyon örülök, hogy ráleltem a facebook oldalatokon. Sose hallgattam még online műhelyt, de ezek után lesni fogom, az biztos. Mivel mérleg a horoszkópom, továbbá természetemből adódóan is rengeteget töprengek 1-1 problémán, legyen az akár ici-pici vagy óriási, azonban most kaptam végre Tőled jó pár technikát, melyek közül a legjobban a szabadírás tetszik, ugyanis gyerekkorom óta nagyon szeretek írni, de sose gondoltam rá, mint módszerre a döntéshozatalba. Nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok, hogy meghallgathattam és átadtad ezt a Tudásod. Köszönöm 🙂 🙂

profile-pic
Kalman Edit Mária nyugdijas

sok minden lepergett előttem

nagyon érdekes volt sok mindenben magamra ismertem,sok minden lepergett elöttem még többször meg kell hallgatnom,hogy rögzüljön .Igyekszem a gyakorlatokat elvégezni.szeretek tanulni örülök ,hogy részt vehettem köszönöm szépen

profile-pic
Tímea

Nagyon jól éreztem magam

Nagyon jól éreztem magam a műhely során,nagyon sokat kaptam tőle. Rávilágított arra,hogy mennyire fontos,sokoldalú folyamat a döntéshozatal és megkaptam azokat a módszereket is amelyek elősegítik azt,hogy jó döntéseket hozzak.

profile-pic
Kata

Nagyon szuper volt

Nagyon szuper volt, köszönöm, hogy összefoglaltad a döntési gyakorlatokat. Párat már ismertem és használtam, a 10-10-10 tetszik azt még sosem próbáltam. Itt az idő ennek is 🙂 Köszönöm!

profile-pic
Adél

Átrendeződtek bennem gondolatok.

Az elhangzottak nagy része számomra már ismerős volt, de így egyben, és élőszóban meghallgatva mégis átrendeződtek bennem gondolatok. Újra és újra kiderült, mennyire fontosak a szemléltető példák - nagyságrenddel jobban ráérez az ember, mit is jelent egy módszert, mint csak a lépések felsorolását olvasva. Most nagyon jók voltak a résztvevők kérdései is - hogyan döntsünk, ha azt se tudjuk, hol kezdjük, vagy ha 'fel vagyunk indulva' - igazi, életbe vágó témák. Azt nagyon sajnálom, hogy a szavazásnál következő témakörnek nem az 'Ericksoni nyelvi minták' győztek 🙁

profile-pic
Márta

Tetszett...

Tetszett, sok minden majd még később fog "beérni" bennem azok közül, amiket hallottam. Köszönöm, és örülök neki, hogy lehetőségem volt részt venni a webináriumon (és annak is örülök, hogy - úgy tűnik - sikerült hibátlanul leírnom ezt a szót, hogy "webináriumon")!

profile-pic
Marianna

Nagyon tetszett

Nagyon tetszett, sok hasznos dolgot, ötletet hallottam!

profile-pic
Márti tanuló

Több életmentő "elsősegély" technikát is bemutattál

A műhelyen nagyon sok információt és gyakorlati technikát kaptam, amelyekből hármat fel is jegyeztem magamnak. A kérdésekre adott válaszokban több életmentő "elsősegély" technikát is bemutattál, ezeket biztosan alkalmazni fogom. Nagyon szépen köszönöm neked Tibi.

profile-pic
Dara Dénesné Magdi védőnő

sok hasznos információt kaptam

Nagyon tetszett,sok hasznos információt kaptam.Köszönöm.

profile-pic
Agnes fordító

Sikerült újat mondanod.

Szia! Évek óta követem a hírleveleidet, olvastam a könyveidet és gyakorlatilag minden online tanfolyamodat elvégeztem. (Külfödön lakom, így eddig élő tanfolyamodra sosem sikerült eljutnom.) Így számomra többnyire inkább ismétlések ezek a webináriumok, de ezúttal sikerült újat mondanod! 🙂 Köszönöm, hasznos volt! Talán ezután kicsit átgondoltabban hozok majd döntéseket, nem impulzívan vagy félelemből. Üdvözlettel, Ágnes

profile-pic
eva

Nagyon tetszett a műhely

Nagyon tetszett a műhely, köszönöm. Nagyon jó összefoglaló, könnyen értelmezhető tartalommal. Külön köszönet a kérdezési lehetőségért. Ha egyetlen dolgot megvátoztathatnék, akkor az pont ez lenne, talán több időt hagynék a kérdésekre, mert az az érzésem, hogy lett volna még

profile-pic
Zsolt

Gazdagítottad a döntéshozatali eszköztáramat.

Gazdagítottad a döntéshozatali eszköztáramat. Ráadásul egyszerű és nagyszerű módszerekkel. A kalapos tetszik a legjobban, azzal tudok a legjobban azonosulni. Nagyon szépen köszönöm!

profile-pic
Szilvi Író? 🙂 Kezdő kiadó alapító?... 🙂 Majd kiderül. 😀 Mindegy, jó döntés volt! 🙂

Sok barátomnak fogom ajánlani.

Kedves Tibor! Nagyon hasznos, érdekes, és profi módon összeállított előadás volt! Hálásan köszönöm! Sok barátomnak fogom ajánlani. 🙂

profile-pic
Zsanett

Nagyon érdekes módszereket ismertettél.

Nagyon érdekes módszereket ismertettél. Remélem, az élettervező műhelyen megkapom a kellő lökést is ahhoz, hogy elkezdjem őket alkalmazni 🙂 De szerintem nekem túl sok minden kavarog a lelkemben ahhoz, hogy le tudjak ülni racionálisan átgondolni a dolgokat, lehet, hogy azért toporgok, mert racionális megoldásokat keresek ahelyett, hogy a szívemhez közelebb álló útnak veselkednék neki intenzívebben. Valószínűleg az írásos gyakorlatokat kellene intenzívebben csinálni és nem erőltetni az elemzéseket. Visszatérek a napi szabad íráshoz! Köszönöm az előadást!

Ők ott voltak a korábbi webináriumokon

Nagyon

Nagyon tetszett a Webinárium! Nagyon jó, hogy végre hanganyagot is kaptunk a visszanézéshez a többi webináriummal ellentétben.

profile-pic
Szili Ágnes Értékesítő

Köszönöm szépen! Jól érzem magam!!

Megerősítette bennem , amit én is csináltam a szabad írást! Üdvözlettel: Rozália

profile-pic
Kurunczi Péterné Ápolónő

Ez új, de nagyon hasznos módszer nekem. 🙂

Nagyon tetszett az életfonalas webinárium. Már régen néztem rá az életfonalamra, jó volt megint felfrissíteni, és átismételni, hogyan lehet rajta változtatni, ami jobban segíti a jelenlegi dolgaimat. Kimondottan örültem a probléma metaforikus megoldásának, fogom ezt is alkalmazni. Ez új, de nagyon hasznos módszer nekem. 🙂

Az Életfonalam:

Nekem egy vastag sodort kötél jelent meg, olyasmi, mint amilyennel a nagy hajókat kötik ki. Jó nehéz volt, alig fért el a kezemben, olyan vastag volt. Talán a stabilitáson lehetne változtatnom. az tetszett, hogy végül is rugalmasan lehet változtatni, mert ugyan nehéz, de mozgatható. A múlt felé egyre sötétedett a színe, néhol ragacsos fekete lett, mintha szurokszerű anyag vonná be, és ahogy elértem a születésemig, ott viszont fényesen világító volt egy ideig. A jövőm felé a kötél színe arannyá változott és egyre fényesebb lett, a végén csak a fényt láttam.

profile-pic
Anna

Érdekes volt az életfonalas gyakorlat, nagyon tetszett.

Érdekes volt az életfonalas gyakorlat, nagyon tetszett.

Az Életfonalam:

Fehér kötőfonalat láttam. A fonal puha, kellemes tapintású. Bal kezemben a múlt, jobb kezemben a jövő (jobb kezes vagyok). A fonal bal kezemben lévő része kicsit bolyhos volt és megviselt, a jobb kezemben lévő sokkal jobb állapotban volt. A múltam valóban nem volt könnyű, sok megpróbáltatás ért. A fonal a jobb kezem felé kicsit emelkedett, ez azt mutatta számomra, hogy a karrierem is felfelé fog ívelni.

profile-pic
Andi vállalkozó

Nagyon tetszett

Nagyon tetszett, köszönöm.

profile-pic
Balázs

Nagyon jól éreztem magam. Igen, adott újat a webinárium.

Az Életfonalam:

Balról jobbra haladt és kicsit felfelé tartott. Előbb egy vékony damilnak képzeltem, aztán inkább hajókötélnek gondoltam, hogy tényleg stabil és biztonságos az életfonalam.

profile-pic
Vali előadó

Konkrétan "munkára fogtál", ami nagyon jó.

Konkrétan "munkára fogtál", ami nagyon jó. Energiát, inspirációt és kreatív lendületet adó webinárium volt, örülök hogy sikerült részt vennem!

profile-pic
Ibolya korrepetitor (=zenész)

Érdekes volt

Köszi nagyon érdekes volt. Szeretek játszani. ☺ 🙂

profile-pic
Móni

Sok mindent elindított bennem

Élveztem! Koncentráltan kellett figyelnem, mégis úgy érzem, ellazultam, és sok mindent elindított bennem. Köszönöm!

profile-pic
Ilona pedagógus

🙂

🙂 Tibi, téged mindig jó hallgatni. Most is örömömre szolgált. Üdv.

profile-pic
DK

Nagyon izgalmasnak tűnik

Kedves Tibor! Köszönöm szépen a lehetőséget ismét. Ma olyan témával foglalkoztál, ami számomra nagyon új volt. Felkeltetted az érdeklődésem, nagyon izgalmasnak tűnik. A mini kis játékba be is neveztem, haladok a feladatokkal. Drukkolok a mobil alkalmazás mielőbbi létrejöttéért.Jó táborozást! Ica

profile-pic
Császár Ilona tanító

Jó lenne iskolában is tanítani.

Főleg a cél konkrét megfogalmazása az, amin el kell gondolkodnom, és a következményeken. Arra is rádöbbentem, hogy a célomat akarnom kell elérni. Mindenképpen tenni fogok érte, szellemi és fizikai szinten egyaránt.

10-100 éves korig mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt. Jó lenne iskolában is tanítani.

profile-pic
Kotroczó Istvánné tanár

Megérte részt venni!

Jó dolgok hangzottak el, hasznos tippeket kaptunk. Megérte részt venni. 🙂

profile-pic
Szavlik Fruzsina

Ez a tanfolyam nekem visszajelzés volt

Kedves Tibor! Igen nagyon hasznos volt. Rájöttem, hogy miért nyugodtam meg, miután leírtam, hogy egy illető mennyi gonosz dolgot művelt ellenem. Nem küldtem el senkinek, de mégis belőlem a feszültség valahogy kijött, és ez nagyon jó. Ezen dolgoztam egy egész hétig, mert el akartam küldeni. Szemszöget is váltottam, miközben elmagyaráztam egy barátomnak, és rádöbbentem, hogy amit ennek az embernek tualjdonítottam, csak a felét okozta. Ez a tanfolyam nekem visszajelzés volt, hogy ösztönösen jól csináltam ezek szerint. Ez már a harmadik alkalom, hogy kiírom a fájdalmam, - az elsőt az iskolapszichológus mondta. Azt el is küldtem a volt főnökömnek, de jó, ha nem kell elküldeni, mert az ember ha pár nappal később átolvassa, egész mást lát, és nem kell megbánni, hogy butaságot tettem. Az pókos hasonlat nagyon jó! Én már részt vettem a kreatív tanfolyamon, amit a Péter tartott, az is nagyon tetszett. Alkalmazom is a tanultakat, nem kapkodom el, szépen előveszem az írományt később, és átdolgozom. Már két novellát írtam azóta, és két verset. Minden írással kapcsolatos tanfolyamot örömmel várok. Szeretettel Kné Évi

profile-pic
Kotroczó Istvánné Évi angol nyelvtanár

Kedvet kaptam a módszer kipróbálására

Jól éreztem magam, kedvet kaptam a módszer kipróbálására, sőt, a saját történetem megírására is.

Még forronganak bennem a gondolatok - túl korai lenne leírni a metaforámat.

profile-pic
Pogány Judit tanár, mentor

Nagyon érdekes volt

Izgatottan vártam, mert már hallottam erről a gyakorlatról. Nagyon érdekes volt a számomra, és hasznosak voltak a másoknak adott válaszaid is. Örülnék, ha visszajeleznél, jól értelmeztem-e a dolgot. Azon szeretnék változtatni, amit említettél is, hogy a jelenembe kellene belemenni, vagyis közelebb húzni magamhoz.

Az Életfonalam:

Az enyém balról jobbra tartó, a múlt vége tőlem messzebb kb. 3m-re kékes ködbe vagy felhőbe veszett, mintha egy erős sodrott (hajó)kötél tartotta volna. A középső rész pont előttem 1 m-re, a jelenem rajtam kívül, és semmi jellegzetes. Azt sem tudom, mi kötötte össze a múltat a jelennel . A jövő felém közelítő, kb.fél m-re, narancssárga tüzes, lapos selyemszalag, amely fel-le hullámozva emelkedett egyre magasabbra (és egyre közelebb). Ez a rész rövidebb volt. (49 éves vagyok.) Az egész úgy mozgott, mint valami zászló, amit erős szél fúj. (azt hiszem az a sárkány kép is belejátszott, ami szerepelt a képek közt) Az egész életfonal időbeli terjedelme szimmetrikus volt a jelen pontjához képest középtájon, ha a kisebb időpontokat nézem, egészében a múltbéli rész a közepétől kezdve hosszabb, mint a jövő. A jelen csak egy szürke gombóc volt. Nekem ezek a következtetéseim: Stabil családi háttér a származási családomból, de mintha valamit cipelnem kellene, amiről nem akarok tudomást venni. A közelmúltamban a kellemetlenségeket igyekszem gyorsan elfelejteni, de nem tudok magammal annyit és úgy foglalkozni a jelenemben, mint sztem kellene, az életemet túlságosan is a családom határozza meg. A közeljövőben életem nagy álma valósul meg, végre kertes házba költözünk, idén építkezünk. (Igaz, hogy húsz évre veszünk fel kölcsönt és elég neccesek a költségeink, de mégis a szabadság szelét érzem!)

profile-pic
Tresó Andrea pedagógus

Köszönöm, nagyon hasznos volt. 🙂

kanyargós , "madzag" nem vastag, de erős, nehezen elszakítható. 🙂 látható a Múlt és a jövő, viszont nem látható a vége. Rugalmas. 🙂 Következtetések: jó úton vagyok, még ha kanyargósan is, de haladok a céljaim felé. Rengeteg erő ( erőforrás, erősség) van Bennem, amit nem ismertem fel ( nem ismerek el) . Kicsit durva az anyag, ( nem lágy , nőies) , "férfias" jelleg erősebb Bennem. Színek hiányoznak, így könnyedebbé, színesebbé kell tenni.. 🙂

profile-pic
Anita beszerző

Izgi volt - az első webináriumom. 🙂

Izgi volt - az első webináriumom. 🙂 Hogy hasznos volt-e, úgyis később derül ki. Szeretek tanulni - ez nekem egy új forma volt. Egyébként "A kéziratok nem égnek el." (Bulgakov: A Mester és Margarita) Köszönöm! Ildikó

profile-pic
Ildikó tanár

Sokat olvastam már a témával kapcsolatban, de nagyon jól összefoglaltad a dolgokat. Számomra egy új információ hangzott el: "Vedd figyelembe a következményeket!"

Megcsináltam az életkerekemet, de szeretném mélyebben beleásni magam, kiegészíteni... Már célkitűzés és teendők listát is készítettem; minden nap szeretnék figyelmet fordítani rájuk.

Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, akit érdekel a téma vagy szeret tanulni. Azoknak, akik jobbá szeretnék tenni az életüket; akik szívesen foglalkoznak önismerettel.

profile-pic
Csilla G. ápoló

Nagyon örülök ,hogy részt vettem ezen az egy órán!!

Nagyon tetszett! Igen megerősített abban hogy tényleg itt a változtatás ideje!!Nagyon örülök ,hogy részt vettem ezen az egy órán!!

Igen, tenni fogok a céljaimért!!!

Mindenkinek ajánlom, aki bizonytalan a céljairól, tényleg segít átlátni a dolgokat!!

profile-pic
Rozália Takarítonő

Nagyon igényes, jól felépített előadás volt.

Nagyon igényes, jól felépített előadás volt. Köszönöm. Különleges élmény látni és megtapasztalni , milyen is az életfonalam 🙂

Az Életfonalam:

"Nagyon szép "fénycső", múltból a jelenbe és innen a jövőbe enyhén felfelé emelkedő, néhol előre -hátra hullámos;folyamatos, könnyed, de mégis stabil; közeli jövőben láttam egy nagyobb szögű kitérőt,tőlem előre felé, majd vissza , arra rá fogok nézni! Nagyon stabilan éreztem a jelenem. Azt éreztem, a múltam energiái, tapasztalásai táplálják a jelenem és a jövőmet, folyamatosan áramolva ebben a fénycsőben.

profile-pic
Gabi

Bárkinek ajánlanám ezt a webináriumot

Köszönöm, jó volt a műhely. Ismétlés volt számomra.

Bárkinek ajánlanám ezt a webináriumot, ezekről hallani mindig, mindenkinek jót tesz.

profile-pic
Edit edző

Remekül éreztem magam!

Remekül éreztem magam! Érdekes, elgondolkodtató volt számomra. Azért érte meg részt venni, mert sikerült jobban tisztában lennem a múltam, jelenem és a jövőm állapotával.

Az Életfonalam:

Szürke, hideg, vastag acélsodrony-szerű. Bal kezemben a múlt, jobb kezemben a jövő. Máshol nem ér hozzám sőt, a jelen elég távol van és nagyon gubancos. A múlt kibogozott egyenetlen , amiből arra következtetek, hogy sokmindenen mentem keresztül. A jelenem szerintem azért van távol, mert sok negatív dolog ér ebben az időszakban (felmondtak...), amiből szeretnék kimaradni. A jövőmet nem látom. Nyilván a jelenem miatt.

profile-pic
Verus Eladó-pénztáros

Nagyon tetszett és hasznos volt a Ráhangolódás.

Kedves Tibi! Köszönöm, hogy elküldted a webináriumot, mert lemaradtam. A reggeli jegyzetet már ismertem. Nagyon örülök, hogy beszéltél a belső személyiségrészekről, ők fel szoktak szólalni a reggeli jegyzetben, de akkor normális vagyok 🙂 Sőt! 🙂 Nagyon tetszett és hasznos volt a Ráhangolódás. Köszönöm. Szintén jó ötletnek tartom a személyiség részeknek szóló levelet és viszont, ezt majd kipróbálom. Én úgy látom 390 ember vett részt. Színes tollakkal nem szeretek írni. Nekem a kék a színem. Remélem ez nem baj 🙂 , ha baj, akkor is 🙂 Az írás a természetben szerepelt a terveim között, majd ha süt, répa lesz nagy. Mégegyszer köszönöm. Kata

profile-pic
Kata újságíró

Szívesen résztvennék más webináriumon is...

Rengeteg olyasmivel találkoztam, ami eddig csak homályos fogalomként élt bennem, vagy nem is hallottam idáig egyáltalán róla. A Belső Írás tényleg a mindennapokban segít, egy olyan módszer, ami nem mindenkinek jutna az eszébe, pedig könnyű és hasznos. Gyógyír számtalan panaszra, mint például az írói blokk (ami számomra a legjobb hír volt), vagy bármilyen olyan problémára, amiből látszólag már nincs kiút. Szívesen résztvennék más webináriumon is hasonló, de más témakörben is.

profile-pic
Farkas Réka tanuló

Nagyon érdekes, alapos előadás volt

Nagyon érdekes, alapos előadás volt, Tibi felkészült, profi előadó, lelkiismeretesen, nagyon részletesen válaszolt minden kérdésre. Köszönjük.

profile-pic
Éva

Rendkívül sokat köszönhetek az előadásnak

Rendkívül sokat köszönhetek az előadásnak, a Belőled áradó, érthető, lényegre törő magyarázatoknak. Régóta foglalkoztat a saját gondolataim leírása, amit a félelem és a "hogyan kezdjem el, mit írjak", megakadályozott. Mindig "fogalmaztam", belülről valami irányított írás lett belőle, nem az, amit éreztem és nem írtam le. Mindegyik sorsa megsemmisítés lett. Most annyira pontos választ kaptam, hogy magam is csodálkoztam. Nem agyalni kell, hanem írni, írni, írni. Főleg, amikor nincs senki, akivel megosszuk az érzéseinket, gondolatainkat. Magam is nagyon meglepődtem, mert ami bennem megfogalmazódott, azt Te kimondtad, rávezettél sok mindenre. Ismét bebizonyosodott, hisz Tőled is hallottuk, ha a lélek beteg, a test is előbb-utóbb követi. Fontosnak éreztem, hogy ezt is megemlítetted, erre is segítség az írás. Amikor jelentkeztem a webináriumi előadásra, nem sejtettem, hogy az ÍRÁSNAK ekkora jelentősége van az életünkben. Hogy nem csak írunk, hanem KIÍRUNK, LEÍRUNK, MEGÍRUNK, ezáltal megkönnyebbülünk, ha nem is azonnal, de idővel jön a változást az életünkbe. Ehhez hozzátartozik a kitartás, ami nekem sem volt mindig erős oldalam. Az előadás alatt végig jegyzeteltem. Nagyon örülnék, ha akár térítés ellenében is, rendszeresek lennének ezek az előadások, számomra a személyes részvétel nem lehetséges. Szeretném továbbra is figyelemmel kísérni a törekvésedet, ami sokunk számára nagy jelentőségű, nekem mindenképpen. Az említett könyvet még a webináriumi előadás után megrendeltem, kedden olvashatom. A Te könyvedet is szívesen, nagy érdeklődéssel elolvasnám, majd rákeresek, hol rendelhető meg. Hálásan köszönöm a tudásod átadását. Szépeket kívánok Neked.

profile-pic
R.Gabi fiatal nagymama

Sok azonnal használható gyakorlatot, eszközt kaptam.

Nagyon gyakorlatias előadás volt, sok azonnal használható gyakorlatot, eszközt kaptam. Elég részletes is volt ahhoz, hogy teljesen érthető legyen a módszer. A megemlített szakemberek, szakirodalom is nagyon hasznos információ.

profile-pic
Varga Szilvia párkapcsolati mediátor

El vagyok bűvölve, le vagyok nyűgözve.

Nagyon jó volt, el vagyok bűvölve, le vagyok nyűgözve. Egyszerűség, természetesség, magától érthetőség...Minden olyan magától értetődő... hogyhogy ezt nem tudja mindenki. Örülök, hogy több olyan módszert adtál, amiket azonnal tudunk alkalmazni. Nagyon hálás vagyok, és már ma este el fogom kezdeni! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

profile-pic
Moldván Katalin szellemi szabad

Nagyon izgalmas, elgondolkoztató volt a műhely.

Nagyon izgalmas, elgondolkoztató volt a műhely.

Az Életfonalam:

Selyemszalagra hasonlít, a tartása rugalmas,tekeredő kacskaringós. Nem sikerült következtetni semmire. Biztos vagyok ,hogy később sikerül értelmeznem.

profile-pic
Tóth Ferencné HR

Megerősített a célkitűzések teljesítésében

Nagyon jo volt, remekul kiegeszitette az NBU-s feledatokat. Megerositett a celkituzesek teljesiteseben.Nagyon jol jon egy kis noszogatas. Barkinek ajanlom ezt a muhelyt, aki elakadt az eletfeladatok teljesiteseben.

profile-pic
judit nyugdijas orvos

Többször kellene ilyen webinárium 🙂

Köszönet érte 🙂 Nagyon jól éreztem magam.... 🙂 Nagyon hamar elrepült az idő 🙂 Jó volt a téma és egy kis megakadás után tovább tudtam haladni és érthető volt 🙂 Többször kellene ilyen webinárium 🙂 Első hallásra kicsit sok információ gyűlt össze, aminek "ülepednie" kell. Mindenképpen gyakorolni fogom az Belsőírást 🙂 Hálásan köszönöm 🙂

profile-pic
Kata szociális munkás

Amíg meg tudom oldani, részt fogok venni mindegyiken.

Kedves Tibor! Ez már a harmadik alkalom, hogy részt veszek a webináriumodon. Először a kíváncsiság hajtott, most már az, hogy egyre jobban élvezem. Amíg meg tudom oldani, részt fogok venni mindegyiken. Ugyan a motivációm elég csekély, hogy otthon egyedül nekiálljak a gyakorlatoknak, de legalább a webinárium alatt kiléphetek egy más világba. 🙂 Azt hiszem a lustaság vagy a motiváció hiánya jó témák lennének a metaforaíráshoz. Szóval köszönöm, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ránk szánod az idődet! Ma is kaptam ötletet, egy más nézőpontot a problémáim megoldására. Egyszerűen..., írjak mesét! :)) Oké, elkezdek gondolkodni.

profile-pic
Szűcs Kriszta kormányablak szakügyintéző - gépjármű ügyek

Ez a fajta támogatás és segítségnyújtás rendkívül hasznos....

Jól éreztem magam a műhely során. Mivel elkezdtem az NBU-t és megrekedtem még a legelején, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne részt venni rajta. Majd részt vettem és teljesen össze állt a kép a fejemben a további tennivalóimmal kapcsolatban, így már folytathatom tovább a saját kételyeim nélkül akár egyedül is a munkát. Mindenesetre örülök, hogy volt alkalmam ott lenni és azért remélem, hogy lesz még rá lehetőség, mert ez a fajta támogatás és segítségnyújtás rendkívül hasznos, ráadásul plusz infókat is kaptam egyéb témákban is, amelyek szintén felkeltették az érdeklődésemet. Köszönet mindenért! 🙂

Úgy gondolom, hogy kaptam egy hatalmas adag löketet ahhoz, hogy cselekedjek a következő hónapokban a célomért.

Mindenkinek ajánlom ezt az online eseményt, akár tudja miről van szó, akár csak, ha most ismerkedik vele, mivel mindenképpen csak bővülhet vele a látóköre akár folytatja az utat, akár elkezdi, akár arra ébred rá, hogy más utat választana a jövőben. Mindenkinek sok sikert kívánok!

profile-pic
Ági őstermelő

Fontossági sorrendbe tudtam állítani a céljaimat

Fontossági sorrendbe tudtam állítani a céljaimat. Eddig azt hittem, mind egyenrangú.

Igen, fogok tenni a céljaimért, és tudom is, hogy mit kell tennem:)

Mindenkinek ajánlom ezt a webináriumot!

profile-pic
Szilvi biológus

inspiráló szakmai és személyes szempontból is

Köszönöm a lehetőséget, hasznos új technikát ismertem meg, inspiráló szakmai és személyes szempontból is!

profile-pic
Elvi pszichológus

Ez fog most kimozdítani egy régi problémámból

Nagyon tetszett a webinárium. Sokat kaptam tőle, valószínűleg ez fog most kimozdítani egy régi problémámból, ha írok róla hosszabban.

profile-pic
Andi vállalkozó

Nagyon tetszett.

Nagyon tetszett. Beragadt helyzetben érzem magam, és nem igazán találtam eddig Ariadné fonalát. Igaz nem is vagyok Thészeusz. 🙂 Az összeszedett, logikus szerkezet, a világos példák. Jó volt, hogy általános esetek szerepeltek. Talán ha javasolhatom, akkor a mondani valóban ügyesen elhelyezett szüneteket kicsit hosszabban kitartanám. Ahogy Beethovennél a "ta da da dam" után a szünet a témát hangsúlyozza. Egyébiránt minden flott, és gördülékeny volt, a kérdések és a válaszoknál is sikerült egyensúlyban maradni. Köszönöm szépen.

profile-pic
Gábor útkereső

Egy lehetőséget kaptam:)

Hogy kaptam-e valamit, ami miatt megérte részt venni? Igen, egy lehetőséget. 🙂

profile-pic
Adrienn Építészmérnök/háziasszony

Jó volt, informatív volt.

Jó volt, informatív volt. Interaktív volt a csapat. Hasznos tippeket mondtál, megérte eljönni.

profile-pic
Zoli Vállalkozó

Mindig kapok valamit.

Később tudtam csatlakozni, már tartottad az előadást amikor beléptem. Mindig kapok valamit. Ötleteket, új nézőpontokat biztos. A levelekben az előadásaidban is mindig van ami megfog (és nem nyomdatinta), megerősít és áramlatban tart. Tetszett hogy voltak diák, amin jól megtalált, a témához illeszkedő háttérképen rövid lényegi információt adtál. Változnak a diaképek, változik a szöveg, közben beszélsz, közben megy a cseten az info. Jó ez a sokszínűség.

profile-pic
Bea tanító, gyógypedagógus

Meggyőző volt

Nagyszerű első tapasztalatot szereztem a webináriumról; Tibor közvetlen, segítőkész és tájékozott előadóként hatott rám, serkentve az érdeklődésemet a témában. Köszönöm az alkalmat - meggyőző volt! Figyelemmel fogom követni a jövőbeli lehetőségeket.

profile-pic
Dóri

Jól éreztem magam a" kis csapatban"

Nagyon jól éreztem magam a "kis csapatban" sok uj információval lettem gazdagabb. Céljaim felállitása régóta tervben volt, most megerősitést kaptam, s a tettek mezejére léptem. Feltétlenül tenni fogok a céljaimért. Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, akinek vannak céljai, és tenni is akar érte.

profile-pic
Adorjánné Földes Margit OKJ-s Ápoló

...úgy érzem végig nekem szólt.

Ez az előadás úgy érzem végig nekem szólt. Alátámasztotta, hogy jó úton indultam el az írásban.

Már megírtam életem történetét. A Holnap Magazin válogatás kötetében jelent meg. "Kelj föl és járj!" címmel. Az Irodalmi Házban is megtalálható. "Úgy is mondhatnám; hogy már többször éltem túl a saját halálom. Valaki nagyon vigyáz rám az Univerzumban. Valamiért nagyon fontos lehetek neki. Esetleg amiért leszülettem a Földre? Az életemet minden alkalommal visszakaptam, de minden alkalommal nekem kellett megküzdenem a nehézségeimmel, és újból felépíteni. Ha én meg tudtam csinálni, bárki meg tudja csinálni!!!"

profile-pic
Molnár Mónika rehabilitációs ellátott, amatőr írónő, tanuló

Jól éreztem magam

Először vettem részt NLP webináriumon. Jól éreztem magam, új technikát ismertetett velem Tibor, amit ki fogok próbálni.

A metaforám egy kidobott kutyáról szól. Keresi a helyét, érdemes-e még élnie és ha igen hogyan?

profile-pic
Pázmándi-Fodor Judit

Nagyon hasznos ötleteket kaptam

Nagyon örülök, hogy ezúttal hagytam, hogy az intuícióm vezessen és bejelentkezzek a webináriumra. Nagyon hasznos ötleteket kaptam a célkitűzésekhez. Igazából már látom is,hogy ez működni fog! Az előadás érthető volt, technikailag is jól működött.

Azoknak ajánlom ezt a műhelyt, akik hajlandóak tenni a céljaikért,de bizonytalanok,bátortalanok, vagy egyedül érzik magukat hozzá, hogy megfogják a céljaik lényegét.

profile-pic
Kiss Brigitta

Jó gondolatébresztő

Kellemes előadás volt, jó gondolatébresztő gyakorlatokkal, az ajánlott könyv és reggeli írás felkeltette az érdeklődésem.

profile-pic
Dobos Eszter Közgazdász

Sok jó dolog történt velem mostanában

A műhelyt egy kicsit untam, mert a 3 videót előtte megnéztem. Ezért csak fél füllel hallgattam, és mást is csináltam közbe. Viszont érzek már eredményt is az életemre, ami nem konkrétan csak erre a webináriumra, illetve videókra, hanem az előzőekre és az NBU-k ra is vonatkozik. Bár nem mindennel foglalkozok olyan erős szinten, pl. a metaforát is megírtam, aztán otthagytam, de mégis azt hiszem, az hogy önmagában sokat forog ezen dolgok miatt a problémáimon, fejlődési lehetőségeimen az agyam, és később ez eredményt hoz. Pontosan nem tudom melyik gyakorlat, de azt se, hogy egyáltalán ez-e . Viszont sok jó dolog történt velem mostanában. Egy kicsit fusztráló, hogy mindig van utána a folytatása a pénzes, mert most az NBU-t csinálom és az ingyenes Webinárumokat halgatom, és se időben, se pénzben nem fér már bele több. Pedig nagyon kedvet kapok hozzájuk. De hát egyszerre nem lehet mindent. Remélem, hogy majd jövőre is lehet őket megcsinálni. És hogy évekig el lehet húzni ezt az NLP-s fejlesztést, mert én nagyon szívesen foglalkoznák vele hosszabb távon.

profile-pic
Oláh Rita adminisztrátor

Úgy hatott, mint egy varázsütés

Köszönöm szépen a lehetőséget! Nagyon nagyon jó volt, már az élő előadás alatt úgy hatott, mint egy varázsütés. Még meg fogom hallgatni, amíg csak elérhető lesz. Köszönöm még egyszer!

profile-pic
Klára

Sokkal többet tudtam meg, mint reméltem.

Eddig a "belső írásról" még csak néhány szót olvastam korábban, illetve a nevéből következtettem a jelentésére. Ebből a webináriumból sokkal többet tudtam meg, mint reméltem. Persze sokkal több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, de szerintem ez az egyik jellemzője a hasznos dolgoknak. Sokkal gyakorlatiasabb volt, mint amilyennek gondoltam, hogy lesz, ennek kifejezetten örültem. Valamint annak is, hogy sok hasznos egyszerű gyakorlatot megosztott a hallgatósággal. Nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt ennél sokkal többet lehetett volna megosztani az érdeklődőkkel, sőt nem is gondolom, hogy célszerű lett volna. Köszönöm, sokkal hasznosabbnak találtam, mint reméltem. 🙂

profile-pic
György http://www.tori-tenyek.hu/

Nagyon sok hasznos tanácsot, és ötletet kaptam ma

Kedves Tibor! Nagyon köszönöm ezt a webináriumot, nagyon tetszett! Mostanában éppen olyan élethelyzetben vagyok, amikor ösztönösen előtérbe került a kézírás szükségessége, és ezáltal élvezete is. Nagyon sok hasznos tanácsot, és ötletet kaptam ma, amit használni is fogok. Köszönet érte! Üdvözlettel: Zsuzsi

profile-pic
Zsuzsi hivatalnok

Sok olyan dologra mutatott rá,ami felett lehet elsiklottam...

Mint magánember,sok olyan dologra mutatott rá,ami felett lehet elsiklottam:-)esetleg halogattam..Mint tréner,rengeteg olyan gyakorlat jelent meg bennem a műhely során,mit át tudok építeni a munkámmal kapcsolatban a későbbiekben.. Köszönöm...

Már cselekszem is a céljaimért.

Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, akiben az igény már megjelent a változásra.. Aki meg van győződve a tényről,hogy élete ura s irányítója és minden úgy jó,ahogy ő teszi,na őnekik meg igazán ajánlanám...persze nekik csak jácccciból,kihívásként,hogy itt is rámutasson tökéletes működésére.. 😉

profile-pic
Lali Pszihoszomatikai tréner

Sok hasznos dolgot, eszközt kaptam!

Nagyon tetszett. Megdöbbentő volt, hogy voltak olyan részek, amit eddig is tettem és nem is tudtam, hogy milyen jót teszek vele 🙂 az előadás minigyakorlatai alatt átjárt a hála, az nagyon jó volt. Sok hasznos dolgot, eszközt kaptam! Hálásan köszönöm!

profile-pic
Tímea

Az NLP egy kincsesbánya

Szia Tibi 🙂 Szuper volt kicsit ismételni (2010-ben végeztem az NLP Mestert Györgyinél, de nálad kezdtem) azóta kronobiológiát és energetikát tanultam és hipnózist. A hipnózisnak nagyon sok hasonló eleme van az NLP-vel, gondolom ez Ericksonnak is köszönhető. Az NLP egy kincsesbánya, ez a véleményem, és ezért is érte meg részt venni a műhelyen, mert ez ismét megerősödött bennem. 🙂

Az Életfonalam:

Kb 20 cm átmérőjű, arany színű, egyenes. A múlt a hátam mögött, a jövő előttem. A Jelenemben volt egy hatalmas csomó. Értem is, hogy miért... Majd írok levelet is. 🙂 Kérhetek linket, ha ismét meg szeretném hallgatni az előadásodat? Az elejéről lemaradtam. Köszönöm.

profile-pic
Brigi terapeuta

Nagyon bejött

ez nagyon bejött, mert kiírom magamból a dolgokat és ez sokat segít mert lehetőséget kapok "10ig számolni" amire néha szükség van mielőtt valamit megtennék... köszönöm...

profile-pic
Ibolya vegyésztechnikus

Megfogott a reggeli jegyzetelés, mint lehetséges jövőformáló módszer

Bár sajnos a reggeleim nehezen indulnak és így is nehéz kikelnem az ágyból, de megfogott a reggeli jegyzetelés, mint lehetséges jövőformáló módszer. Ha rá tudom venni magam, hogy előbb keljek fel, nekiállok, kipróbálom.

profile-pic
Mayer Róbert customer service, order management, inside sales munkatárs - http://passiveincomes21.wixsite.com/home

Máskor is szívesen részt vennék ilyenen.

Kedves Tibor! Nagy várakozással néztem az időt , nehogy lemaradjak róla Még soha nem voltam webináriumon. Nagyon zavart az idegen nyelv. és sokszor nem tudtam hol kell válaszolni meg frissíteni. Ezeken kívül tetszettek a feladatok és elhatároztam, hogy csinálni fogom. Rájöttem még aktív koromban a betegeknek én is ajánlottam ,hogy írják ki magukból a bánatukat, problémájukat. Köszönöm a lehetőséget és máskor is szívesen részt vennék ilyenen. Engelhardt Éva

profile-pic
Engelhardt Éva nyugdíjas

Sokkal motiválóbb a webinárium, mint írásban elolvasni valamit.

Nekem sokkal motiválóbb a webinárium, mint írásban elolvasni valamit. Persze személyesen még jobb lenne, de ez egy köztes megoldás. Jobban átjönnek a gyakorlatok, jó, hogy rögtön ki is próbálhattam belőlük néhányat. Ez nagy lökést ad a számomra.

profile-pic
Évi szociális munkás

Érdekes, értékes és hasznos volt.

Érdekes, értékes és hasznos volt. Az idő kevés volt a sok tartalomhoz, de arra elég, hogy az érdeklődést felkeltse. Jól éreztem magam.

profile-pic
Oláh Ferenc trader

Köszönöm jó éreztem magam . Megerősitést kaptam a célkitüzés konkretizálásával kapcsolatban, ami nagyon fontos. Köszönöm Aranka

Igyekszem tenni a céljaimért. A facebook ismeroseimnek ajánlom ezt a műhelyt.

profile-pic
Aranka férjem ápolója vagyok

Kedves Tibi, remekül éreztem magam a műhely során! Legjobban a házi készítésű apró kártyacsomag ötleted tetszett. Kipróbálom 🙂 Kitaláltam a 3 küldetésemet is. Tenni, tenni és tenni kell mindennap a céljaink megvalósításáért- ez volt az élő webinár legfontosabb üzenete számomra. U.i.: külön köszönet azért hogy tableten is végignézhettem az élő adást- köszönöm szépen a tippedet, sikerült! 🙂 Gratulálok!

profile-pic
Petra Jogász

Nagyon érdekes és inspiráló volt. Számos dolgot másként látok, és a döntéseimhez és céljaimhoz elkezdtem másfajta szemszögből közelíteni. Még talán egy hónapja találkoztam először az NLP-vel egy külföldi ismerősöm segítségével, aki Life Coachinggal foglalkozik.

Mindenképpen. Most már, hogy tisztábbak a céljaim, tisztábban látom az utat is, ami oda vezet.

Van néhány barátom, akin úgy gondolom, sokat segítene egy online tréning vagy legalább is meglökné egy picit, hogy elinduljon a helyes irányba.

profile-pic
Pali

Inspiráló volt a műhely

Nagyon köszönöm, inspiráló volt a műhely, szeretnék mélyebben foglalkozni a metaforákkal. 🙂

Még érlelem a történetet.

profile-pic
P. Luca tanuló

Inspiráló volt

Nagy érdeklődéssel követtem végig, számomra inspiráló volt. Mindenképpen cselekedni fogok a céljaimért, már el is kezdtem

Mindenkinek hasznos lehet ez a műhely.

profile-pic
Gyula

A mostani webinár is adott még pluszt

Nem tudtam részt venni az élő tanfolyamon, és nagyon hálás vagyok, hogy ez utólag is elérhető. Neked köszönhetően kezdtem használni a különböző írásgyakorlatokat, kb. 1 éve. Többnyire rendszeresen használom a 6 perces belső írást és sokszor nagyon hamar megjön az eredmény.:) A mostani webinár is adott még pluszt. A belső íráson kívül még a szabad írást is fogom majd használni, eddig ez valahogy nem volt a fókuszban. Köszönöm!

profile-pic
Anna önismereti tréner

Gondolkodás nélkül regisztráltam...

Már az előző webináriumon is ott voltam és pont ezért gondolkodás nélkül regisztráltam ismét. Annak ellenére, hogy több önismereti képzésen, előadáson is részt vettem, úgy éreztem mindkét esetben volt egy-egy olyan pont, ami új felismeréshez vezetett. Konkrétan a célkitűzéssel kapcsolatosan és a jövőhöz kapcsolódó metaforikus kép. Ma a barátnőm is jelen volt a webináriumon és ennek örültem.

Az Életfonalam:

A múlt bal kéz, a jövő jobb kéz, kissé felfelé ívelő. Anyaga ránézésre olyan, mint egy átlátszó, de törhetetlen anyag, belül üreges,mint egy szívószál(szívás?:-)) de vmi futurisztikus anyag ugrott be először, olyan, mint amit az űrkutatásoknál is használnak. De nem túl vastag. A múlt inkább sötét színekből áll, kavargós, olyan, mint egy absztrakt festmény és inkább nem akartam a részleteit látni most, de az eleje a mosolygós gyerek. A jövő világos,fényes, de elég homályos is nem igazán látom a végét.

profile-pic
Varga Dóra

Mindenféle képpen fogok cselekedni

Sajnos lemaradtam az eseményről, de nagyon megörültem hogy elküldted a linket igy valamelyest én is részese lehettem a célkitüző programnak és nagyon tetszett az előadásod. Egyszerü világos jol érthető ezzel a módszerrel jol fel lehetett mik a céljaim és mi a fontossági sorrend,és nagyon tetszett hogy a kör rajzolásával szinezésével mind ez milyen egyértelmüvé vált számomra. SZUPER.Nagyon jó ötleteid vannak.

Mindenféle képpen fogok cselekedni mert ha lassan is de változtatni fogok legelőször arra kéne magamat rávenni, hogy időben lefeküdjek aludni mert másnap elég fáradt leszek. mégegyszer köszönöm ezt a lehetőséget további sok sikert a munkádhoz Üdvözlettel . Éva

profile-pic
Dudás Mártonné Éva nyugdijas

Imádom az NLP-t.

Nagyon tetszett. Kiegészítette a Csúcsteljesítmény tanfolyamon szerzett ismereteimet, technika gyűjteményemet. Imádom az NLP-t. Nagy álmom a mestervizsga.

profile-pic
Karina tanító

Pontosabban tűzöm ki a céljaim.

Jól éreztem magam a webináriumon, köszönöm hogy részt vehettem. Most már pontosabban tűzöm ki céljaimat. Mindenkinek,jó szívvel ajánlom ezt a műhelyt, aki képes fejlődni, és tovább lépni.

profile-pic
Törzsökné Szerdahelyi Andrea vendéglátói eladó

Hasznos útmutatást kaptam

Hasznos útmutatást kaptam; nagyon jól éztem magam; köszönöm, hogy ott lehettem

Soha nem adom fel, kitartok a célomért. Mindig így volt....

Azoknak ajánlom ezt a műhelyt, akik nem tudják merre is tartsanak az életben....

profile-pic
Ibolya vegyésztechnikus

Az előadás nagyon tetszett és remélem máskor is lesz ilyen. Úgy érzem lelki életemre és a kreativitásomra is hatott. Tekintettel,hogy segítő foglalkozású vagyok lehet még próbálkozók. Blogba is leakarom majd írni és szűk ismerősökkel esetleg barátokkal megosztani.

profile-pic
Borosán Eszter

Érdekes volt

Érdekes volt, sajnos nem tudtam teljesen figyelni, de a felvétel jól jön, köszönöm 🙂 Coach tanfolyamon is használtunk néhány NLP technikát, nagyon kedvelem őket, munkám során szívesen használom. Köszönöm a lehetőséget! Ildikó

profile-pic
Hella Ildikó tanár, coach

Nagyon szuper a gyakorlat.

Nagyon szuper a gyakorlat, meg amúgy az NLP is. Engem mondjuk eléggé letaglózott az, amikor elképzeltem a fonalamat, akkor el is veszett a figyelmem és jól esett volna, ha a webinár közben válaszolsz az odavágó kérdésekre. Köszönöm a tippeket a végén.

Az Életfonalam:

A múltam egy átlátszó kemény üveggömb volt a bal kezemben. A belsejében sűrű fekete kavargó füst volt. Meglepődtem, mivel már éveket dolgoztam a gyerekkori traumáimon... A jövőm a jobb kezemben éreztem, nagyon könnyű és szinte láthatatlanul halvány volt, csak fehér fényes füsttel. Ebből arra következtetek, hogy nem bírom a korlátokat, ha célokat tűzök ki, kicsit nyűgnek érzem, hogy saját magamat korlátozom, jó az, ami van a jelenben. A jelen amúgy saját magam voltam, amint tartom a két kezemben a gömböt, nem képként láttam magamat, hanem a saját szememmel néztem a "kezemben levő gömböket".

profile-pic
Vivi

Érdekes élmény volt

Érdekes élmény volt, a "végeredmény" miatt pedig kicsit megnyugtató is: még nem próbáltam így látni magam előtt a múltat és a jövőt, és a jövőm nagyon tetszett 🙂

Az Életfonalam:

Sokféle lett az életfonalam: a bal kezembe zuhant múlt először sötét volt és súlyos, (mint baljós fekete meteorkő), míg a jobb kezemben tartott jövőm finom, világos, pihekönnyű és lényegében kellemes - olyan gondtalan. Ahogy átalakult vonallá, balra egy kisebb gordiuszi csomóm lett drótkötélszerű, makacs anyagból, de már a jelen és a jövő is egyenes, finom tapintású, erős, selyemszerű világos anyag volt, ami a jobb kezemtől távolodva kissé emelkedni és enyhén szélesedni kezdett - mondjuk túl messze nem láttam. Az egyértelmű volt, hogy a gordiuszi csomóm valahol balra egy kicsit mellettem és lent kanyargott, a jobb kezemen túl viszont felfelé, de tőlem távolodva haladt a jövő szakasza. A jelennel akadt egy kis gondom: nemcsak tegnap, de még az "egy hónappal ezelőtt" is belelóg, kicsit keresnem kellett mire leesett, hogy én vagyok a jelen... vagy legalábbis az orrom előtt van. A drótkötél alakíthatatlan anyagától eltekintve, a jelen és jövő fonala aránylag rezgethető (vagy pengethető) volt: mint mondjuk egy húr valamilyen hangszeren, de stabil és erős. Nem tűnt szakíthatónak. Amire következtettem: a múlt sötét magja leginkább a gyermekkorom, fiatalkorom - főleg kb. 25-30 éves koromig, (az utóbbi 10-15 év már inkább csak gordiuszi stílusú volt és nem annyira sötét vagy nyomasztó). A legutóbbi egy-két évben pedig voltak már igazán érezhető pozitív hatásaik döntéseimnek, így a jelent és a jövőt már lényegesen nyugodtabb helynek látom: van még rajta mit dolgozni, (lassan emelkedik és szélesedik a finom fényes sáv), de csak jobb lesz.

profile-pic
Heni

Jó volt a webinárium!

Én mobilon néztem végig! Meg az ujranézést is és minden jol müködött nekem!!! Ugyhogy lehet mobilrol is nézni!!! Köszönök mindent jo volt a webinárium!!

profile-pic
Tamás

Köszönöm, tetszett!

Köszönöm, tetszett, jegyzeteltem rendesen, sőt újból is meg kellene néznem, mert egy-két helyen járkált a család a lakásban 🙂

Ha kipróbáltam a metaforaírást, erről majd akkor tudok nyilatkozni, holnapra tervezem, hogy nekiállok 🙂 Köszönöm és azt meg főleg, hogy utólag küldöd az elhangzottakat, nagyon figyelmes dolog. -Szia 🙂

profile-pic
Kata újságíró

Segített elgondolkodni a céljaimon

Köszönöm ezt az előadást, szerintem megérte meghallgatni, segített elgondolkodni a céljaimon, főleg azzal hogy egy adott időben ez volt a feladat, így nem tudtam tovább halogatni, hogy majd később megcsinálom... Szerintem ezt mindenki a maga érdekében és kedvéért teszi, hogy ő előrébb juthasson, nem kerül neki semmibe, csak egy kis időbe amit magára szán és gondolkodik... és ehhez te jó segítséget nyújtottál a feladatokkal ami nélkül nem biztos hogy eszembe jutottak volna olyan dolgok, mint így... Köszönöm neked az idődet és az energiádat amivel készültél erre az estére! Sok embernek segíthetsz így ismeretlenül...

Igen, szeretnék tenni a céljaimért, mert tudom hogy ezek megvalósulása csak rajtam múlik... Nekem kell eldönteni hogy mit akarok csinálni, és mit teszek érte...

Mindenkinek ajánlanám aki bizonytalan vagy határozatlan, és szeretne egy kis időt magára fordítani, hogy átgondolhassa mi az ami fontos neki, mit szeretne elérni... Ez a saját érdeke hogy rájöjjön mi az amit szeretne csinálni, és nem hiszem hogy nagyon győzködni kell bárkit is azért hogy fogadjon el segítséget ami csak jót tesz neki... De azt ajánlanám még a későbbi résztvevőknek hogy amíg tart az előadás csak ezzel foglalkozzanak, és arra figyeljenek amit te mondasz, ne egymásnak írogassanak a chat-en, mert kétlem hogy akkor figyelni tudnának, és ezzel a többi résztvevőt is zavarhatják... De ez csak az én véleményem, mert ezt az egy órát érdemes magára szánnia és végig gondolnia hogy mit is szeretne, elvégre valami oka csak volt rá hogy jelentkezett...

profile-pic
Erika

Inspiráló volt, mint mindig

Igen, nagyon inspiráló volt, mint mindig. Jobb az új időpont, ilyenkor már alszik a gyerek. 🙂

profile-pic
Gabi gyógypedagógus

Elhatároztam, hogy bevezetem a reggeli jegyzetelést.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy bevezettél a Belső Írás világába. Az első írásgyakorlatnál döbbentem meg, mennyi mindent le szeretnék még írni, amire az egy perc szinte semmi volt. Elhatároztam, hogy bevezetem a reggeli jegyzetelést, kíváncsi vagyok, hogy változik ez által az életem. Nagyon tetszik a felfogásod a betegségekről, én is ezt vallom, hogy minden testi baj lelki eredetű, és "az betegít meg, ha a konfliktust elszigetelve éljük meg. Lényeges, hogy kiadjuk a gondolatainkat! " Ehhez a Belső Írás, - nagy kezdőbetűkkel 😀 ,- nagyon jó módszer! Ha másra nem használnánk, csak gyógyítanánk magunkat a traumáink "kiírásával", már akkor megérte megismerni. Nagyon tetszik az elküldetlen levelek lehetősége, pl. a különböző részeimhez intézett, szeretetteljes levél segít önmagamat elfogadni, megszeretni. " Ha valakinek nem tudod elmondani, írj neki levelet! Az alkotott élmények éppúgy befolyásolnak, mint a megtörténtek. " Hálásan köszönöm! <3

profile-pic
Treier Gabi óvónő

Kedvem támad írni egy történetet.

Nagyon elveztem a reszvetelt, Azonnal hasznalhato hasznos eszkozoket kaptam. Kedvem tamadt irni egy tortenetet. Koszonom.

profile-pic
Maria Termeloi reszleg fejleszto

Végig jól éreztem magamat.

Sokat hezitáltam, hogy részt vegyek-e, mert nem tudtam elképzelni, hogy a gyakorlatban hogyan valósul meg majd a "webinárium". Végül majdnem lemaradtam, de a "véletlen" úgy hozta, hogy este 7-kor kinyissam az e-mail fiókomat, ahol ott csücsült az emlékeztető. Jól fel van építve az emlékeztetés! A műhely alatt végig jól éreztem magamat. Folyamatos volt az adás, nem volt technikai hiba. Nagyon szépen felépített, jól követhető "előadás" volt. Tibi folyamatosan, érthetően és összefüggően beszélt. A Mini küldetéssorozat is tetszett, mert közben tudtam jegyzetelni a küldetésekre vonatkozó kis megjegyzéseket, útmutatásokat. Így sokkal motiváltabb voltam! 🙂 A játékosítást már el is kezdtem a saját kis küldetéseimmel. Már csak egy csini kis tároló kell, amiből reggel kihúzom az első véletlen küldetésemet! 🙂 Köszi Tibi!

profile-pic
Andi Pénzügyi elemző és Leendő Anyuka

Eszközt is adtál a problémák kezeléséhez.

Hasznos volt a webinárium, pedig szkeptikus voltam kicsit. Sok témát felkarolt és eszközt is adtál a problémák kezeléséhez. Köszönöm! 🙂

Az Életfonalam:

balról jobbra tartott, a jövő fokozatosan emelkedett, fényes volt a múlt és a jövő szinte világított, anyaga damil szerű volt erős de nem tud megtartani. A jelenben viszont nem voltam kívül állt távolabb volt az életfonal tőle karnyújtásnyira. A múltban láttam piros kis fénylő kockákat a fonalon, máshol pedig lila és zöld fényeket, fogalmam sincs mit jelentenek. 🙂

profile-pic
kitti

Nagyon érdekes volt.

életfonalam még nem hívtam elő, ez nagyon érdekes volt

Az Életfonalam:

egyenes, nem kanyarodik, nem lejt, nincsenek szögei, olyan, mint egy nyíl, van is nyílhegye a jövőben, balról jobbra tart, a múlt sötétebb, nehezebb, szögletes, téglára hasonlít, a jövő kerek, gömb, fényes, könnyebb, a fonal anyaga stabil, erős, fém, mozdítható, de alig, és visszaáll az egyenes, eredeti formájába

profile-pic
Varga Szilvi közgazdász-mediátor

Látom az irányt, amerre lépnem kell

Nagyon jól! Lendületes, jól felépített előadás volt. Feltétlenül tenni fogok a célomért! Sok mindent megvilágosított. Látom az irányt, amerre lépnem kell, köszönöm.

Azoknak ajánlom ezt a műhelyt, akik érzik, hogy valami nem stimmel az életükben, ez zavarja őket, és tennének valamit ez ügyben - nem csak nyafognak.

profile-pic
Gianone Zsuzsanna tanító (jelenleg munka nélkül)

Abszolút örömmel és elégedetten gondolok vissza a ma estére!

Kedves Tibi! Másodszor volt szerencsém ilyen online webináriumodhoz. 🙂 Engem lenyűgöz a személyiséged a levelekben is, de így még jobban megragad a közvetlen stílusod, mellyel számomra érdekes és fontos gondolatokat osztasz meg velünk. Ezt nagyon köszönöm! A webináriumon nagyon fontosnak érzem a közösség élményt is, hogy több mint kétszázan ugyanazzal foglalkozunk bárhol, ahol vagyunk és Téged hallgatunk. Ez az élmény intenzívebbé teszi és ezáltal véleményem szerint tartósabbá és hatásosabbá a gyakorlatot, amit megismertettél velünk. Ebből pedig feltételezem, hogy az életünkre ez a webinárium sokkal nagyobb hatással lehet. Abszolút örömmel és elégedetten gondolok vissza a ma estére! Hálásan köszönöm! 🙂

Az Életfonalam:

Az életfonalam balról jobbra tartott. Nagyjából egyformának láttam mindkét irányba, a végei homályba vesztek. Az életfonal egyenes volt, vízszintes és nem láttam rajta semmilyen kiugró vagy kilengő részletet. Az anyaga egy 5-7 cm vastag gumikötél, mely puha, rugalmas. Az életfonal a kezemben magam előtt, kb. 30 cm-re volt. Szerencsésnek érzem magam, mert a múltamban nem voltak nagy törések, összességében töretlenül haladtam a céljaim felé, az elért eredményeim nem voltak nagyratörő célok megvalósulásai, de mindig az élvonalban tudtam végezni, amit sikerként éltem meg. Nem vágyom most sem többre, csak a szép, kiegyensúlyozott, sikeres életre, ami nem jelent hangos sikereket, de elégedettséggel tölt el. Az életfonal megjelenése számomra azt sugallja, hogy erre jó esélyem van. Az életfonal előttem volt, melyet úgy értelmezek, hogy most - a jelenben - kívülről szemlélem az életem. Ez azért tűnik jó megoldásnak, mert 6 héttel ezelőtt pszichés kimerültség miatt betegállományba kerültem és azóta keresem, hogy milyen módon folytassam az életem. Terveim szerint ez az eddigi munkám folytatásával, de a felgyűlt problémák fokozatos megoldásával végrehajtható a kiegyensúlyozott jövő. Kaptam lehetőséget arra, hogy a jövő héttől feldolgozzam a munkámban a kialakult helyzetet és utána visszatérjek újult erővel az eredeti feladataimhoz. Remélem így lesz! Köszönöm a gyakorlatot! Még igyekszem rajta gondolkodni! 🙂

profile-pic
Balla Mónika szellemi "munkás"

Nagyon sok fontos információt kaptam.

Köszönöm szépen, hogy részt vehettem ezen az előadáson. Ugyan nem tudtam végig lenni de megnéztem az ismétlést. Nagyon sok fontos információt kaptam. Elkezdem és bízom benne/benned, hogy sikerülni fog. Üdvözlettel: Fodor Györgyi

profile-pic
Fodor Györgyi értékesítő

A műhelyen elhangzott érvek meggyőzőek voltak számomra.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a műhelyen! Egyszerű, mégis nagyszerű gyakorlatokat kaptam, melyeket napi szinten használhatok a fejlődésem érdekében. Bár a gyakorlati hasznukról még nem tudok beszámolni, hiszen még csak ma kezdtem el az egyiket - a reggeli írást - alkalmazni, a műhelyen elhangzott érvek meggyőzőek voltak számomra.

profile-pic
Láng Szilvia Ingatlan szakértő

Különösen tetszett a metaforikus gondolkodás.

Remek volt a webinárium. Nagyon jó volt, hogy példákat mondtál. Jó rálátást adott arra, hogy mennyire könnyű változtatni a belső munkával. Különösen tetszett a metaforikus gondolkodás.

Az Életfonalam:

Nekem balra volt a múlt, jobbra a jövő. A múlt sötét volt, és sok hegy szegélyezte, vagy épp akadályként jelent meg az úton. A múlt egy része egy kanyar mögött terült el. A jövő jobbra egyenes volt, és nem volt rajta akadály. Világos volt, és volt az út mellett néhány fa, és növények.

profile-pic
Hargitai Andrea Tarot suttogó

Eddig is tűztem ki célokat, de ez valami egész más...

Egészen más, mint emailben kapott anyagot feldolgozni... Nagyon jól kiegészítik egymást. Az is jó, hogy ha felmerül kérdés azt fel lehet tenni írásban... Szerintem jó volt.

Az a képlet, hogy eddig is tűztem ki célokat, de ez valami egész más... Nincs egérút... Ki kell tűzni a mérföldkövet. Jó útmutatót kapunk... Ezért fogtam bele a Nagy Belső Utazásba is. Van mit javítanom... Akinek nálam kevesebb az ideje az festi magát, de bakugrásokkal haladok előre... Ha lesz ilyen máskor is leszek webinár voyeur...

Ajánlom azoknak akik írott szöveg alapján nehezebben oldanak meg feladatokat... Akik inkább képi világban oldanak meg feladatokat... Azoknak akik mindig kíváncsiak valami újra... Nem restek időt fektetni magukba... Azoknak akik eddig nem tudtak mit kezdeni az életükkel... Sokmindenre jó lehet... Nem rég indultam el... Nem látom át az egész NLP-t, de már ez is elég hogy észrevegyem benne a lehetőséget... Ennyi.

profile-pic
Zoltan Gila Care worker

Nagyon tetszett mint mindegyik!

Nagyon tetszett mint mindegyik! Talán ez a leges leg jobb mivel ez az élet helyzet rám is igaz! Köszönöm hogy elküldted az anyagot sajnos nem tudtam itt lenni élöben mert dolgozni voltam és mikor haza jöttem vacsora és pihenés!! Én ilyenkor feltöltödöm erövel hogy igen van ki ut mindenböl!! Csak néha nem találom!!

profile-pic
Rozália Takarítonö

Mindig itt leszek ha lehetőségem lesz.

Szenzációs volt, nagyon köszönjük. Mindig itt leszek ha lehetőségem lesz.

profile-pic
Szűcs Krisztina

Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, aki nem fél a változástól

Rájöttem a "minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy" célkitűzés értelmetlenségére. Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, aki nem fél a változástól, a változtatástól, a fejlődéstől.

profile-pic
Tormási Kati

Köszönöm, nagyon jó volt!

Kedves Tibor! Köszönöm, nagyon jó volt! Én ugyan NLP-vel mélyebben nem tudtam foglalkozni egyelőre, de majd szeretnék. Egy észrevételem van: az érzékszervek nem egyenlőek az érzékelési rendszerekkel. Azaz, sok-sok dolgot érzékelünk, de érzékszervünk szerintem azért nincs 18. De természetesen,tévedhetek. Az átrajzolás technika nagyon jó, én az agykontrollos elmetükrét használom amúgy erre, de nagyon hasonló módon. Mindenesetre nagyon köszönöm a lehetőséget! Üdv, Horváth Brigi

profile-pic
Brigi mentális tréner, agykontrolloktató

Nagyon érdekesnek találtam

Kedves Tibor! Nagy örömmel vettem részt az előadásodon, immár először. Nagyon érdekesnek találtam. Sok hasznos dolgot mondtál, tanultam meg. Szeretném, ha a jövőben is lenne hasonló előadás. Úgy gondolom, hogy a későbbiekben még az élő előadásodra is elmegyek. Sajnos a hozzászólók egy kicsit megzavartak, mivel volt aki nem a Te előadásodra figyelt, sőt továbbmegyek össze-vissza irógatott. Hálásan köszönöm a türelmedet és az igen intelligens, hasznos előadást. Szeretettel: Hamvai Maca

profile-pic
Hamvai Maca nyugdíjas vagyok

örülök, hogy ezen a webináriumon részt vehettem

Könyvírásban gondolkozom és a kreativitásom fejlesztése céljából keresek ötleteket. A személyiségfejlesztés mindig is érdekelt, ezért örülök, hogy ezen a webináriumon részt vehettem és feltehettem a kérdésemet. Hasznos volt, köszönöm szépen! Zoltán

profile-pic
Soós Zoltán Banki alkalmazott

Kaptam alapokat...

A képekkel való játszadozás a részünk, jó és rossz képekkel egyaránt. Sokszor önkéntelenül is azt tesszük. Kaptam alapokat, a 'hogyanra', hogy ne csak maguktól cikázzanak a képek, így akár a gyökerét is kitéphetjük a kellemetlen érzéseinknek és megerősíthetjük az erősségeinket. Köszönöm szépen!

profile-pic
Tímea

Megdöbbentő volt ráébredni egy-egy dologra az életemből...

Nagyon hasznos volt a mai alkalom is. Jó ötleteket kaptam, olyan módszert, ami egyszerű és könnyen elvégezhető, ugyanakkor tanulságos is. Az önismeret fejlesztésére hasznos. Megdöbbentő volt ráébredni egy-egy dologra az életemből, segített szavakba önteni azt, amiről eddig nem gondolkodtam el tudatosan. Lehet belőle látni, min érdemes változtatni. Köszönöm a lehetőséget.

Az Életfonalam:

Bal kezemben a múlt, jobban a jövő - mint egy tenyérnyi fémgolyó, rajtuk fekete felirattal. Ami összekötötte őket, egy szívószálszerű vékony, műanyag, narancssárga színű vonal, ami mindkét irányban egyenesen a távolba vész. Én mint egy "egyensúlyozó a vékony kötélen" álltam, kezemben a két gömbbel, amiket nem tudtam lerakni. A jelent középen a két kezem közötti távolság jelentette, de nem benne voltam, hanem felülről néztem. Fura volt észrevenni, hogy egyenes a múlt és a jövő is, és semmi különbség nincs közöttük, aminek nem annyira örültem. Az életfonalam viszonylag rugalmas, hajlítható, bővíthető, de nem túl biztonságos a vékonysága miatt. Idegennek éreztem kicsit, mert sem a fémes, sem a műanyag dolgokat nem szeretem, nem tartom természetesnek.

profile-pic
Helga tanár

Jó másképp ránézni a saját dolgaimra.

Jól éreztem magam a webináriumon. Az egész nagyon tetszett, de engem is meglepett hogy az 5 legfontosabb érték meghatározásánál az első helyre nem az került amit mindig is gondoltam. Jó másképp ránézni a saját dolgaimra. Mindenképpen tenni fogok a céljaimért. Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, aki szeretne rendet tenni a terveiben, céljaiban meg a fejében.

profile-pic
Ildikó eladó

Mindig is szerettem a meséket

Nagyon tetszett, szeretek írni és jó ötleteket kaptam hozzá. Mindig is szerettem a meséket, még most felnőttként is. 🙂 Jó keretet kaptam ahhoz, hogy hogyan építsem fel a saját történeteimet.

profile-pic
Szilvi kínai asztrológus

Érdekes, világos

Érdekes, világos, könnyen alkalmazható, pozitív szemléletű módszer.

profile-pic
Bujdosó Klára ügyintéző

Mindig megéri veled lenni

Kedves Tibor ! Mindig megéri veled lenni ,,hallani, olvasni tanításaid . Nagyra értékelem a lelkesedésed ,mondanivalód épülésünket szolgálja. Köszönettel tartozunk mindenért. Üdvözöllek szeretettel : Éva

profile-pic
Buday Éva Trp. pszichológus

Nagyon jó érzés volt.

Nagyon jó ėrzės volt a részvétel, emelkedett hangulatban voltam. Köszönöm!

Az Életfonalam:

vastag kötėl,kellemes fogású,kissė hullámvasút,de az ėn mozgatásomtól függött,enyhėn emelkedő.

profile-pic
Juhász Gábor Ferenc idegenvezető

Jó volt átismételni amit az életfonalról tudtam.

Jó volt átismételni amit az életfonalról tudtam. Már jó régen nem csináltam.

Az Életfonalam:

Az én életfonalam balról jobbra haladt, enyhén emelkedett a jövőben és süllyedt a múltban, nem kanyargott semerre. Mindkettő egy kicsit sötét volt, de a jövő nagyon energikus piros-sárga, a múlt sötétkék és fekete volt. Maga az életfonal egy fatörzs vastagságú rugalmas bársony kábel volt ami képes elvékonyodni de nem szakad el. Arra következtetek belőle, hogy a magamba fektetett energia a jövőben meg fog térülni. Máris kivilágítottam a jövő részt egy kicsit, és adtam hozzá egy kis zöldet is a színekhez.

profile-pic
Koller Csaba

Az életem tudattalan mintái és hiedelmei felülírhatóak...

Ez a műhely megerősített abban, hogy az életem tudattalan mintái és hiedelmei felülírhatóak, és nem kell ezek áldozatának lennem.

Az Életfonalam:

Nagyon szép és fényes, stabil, körülbelül egy tenyér átmérőnyi, kéken szikrázó ezüstrúd. Bal kezemben a múlt, lefelé tart, kissé homályos, éles kis tüskéket tartalmaz, a vége láthatatlan, de tudom, hogy a földbe ágyazódik. A jövőm felfelé tart, nem túl meredeken, egy kanyar és egy hullámhegyet látok rajta egyelőre, még az idejét is meg tudom mondani, és a legvége a kék égen keresztül ragyogó fehér fénybe lép és feloszlik.

profile-pic
Rákóczi Anna egyetemi hallgató

Megérte részt venni és sok ilyen gyakorlatnak lennék szívesen a részese.

Érdekes volt meglátni az életvonalam. Nagyon izgalmas és kreatív. Tetszik, hogy változtatható, alakítható is. Tetszik, hogy magyarázatot ad és ötletekkel szolgál. Azt érzem, felszabadított hogy látom és játszhatok vele, alakíthatom. Megérte részt venni és sok ilyen gyakorlatnak lennék szívesen a részese. Az online NLP tanfolyamra is jelentkeznék! Köszönöm és örülök, hogy a program részese lehettem! Csak így tovább!

Az Életfonalam:

Az életvonalam finom tapintású, selymes papírból van, ami erős, de rugalmas, elfordítható és olyan amire ráállhatok és egyensúlyozva haladhatok, táncolhatok, akár meg is perdülhetek rajta. A múltam egy sűrű zöld erdő balról jobbra, hátulról előre halad acélból van és vékony és mellettem halad el, a jövőm egy hajókötés vastagabb mint a múltam, a két lábam között jön előre és tart előre felfelé és hajlik előre jobbra, napsütötte toszkán táj hegyekkel, dombokkal, jegenyefákkal zöld és sárga és színes és messzire visz mintha egy piros sportautóval autóznék rajta nyitott tetővel amiben lobog a hajam és a kendőm. Egyébként a múltam túl sötétnek találtam és aggattam jópár lámpást az erdőbeli ágakra amivel hívogató barátságos biztonságos meghitt és nyomonkövethető lett, a jövőmnél pedig egy kisebb leszállóívet érzékeltem olyan két év távlatában (az jutott eszembe hogy esetleg egy gyermekszülés miatt kiesek a ritmusból) amit úgy javítottam hogy egy hidat képeztem a "völgyön" és átültem egy vonatra és egy bujább meseszép svájci tájon haladtam tovább - olyan a megfejtésem, mintha a kétszemélyes sportkocsis száguldó életet lecsendesíteném egy kényelmesebb tágasabb de lassabb folyásúra, ami ugyanolyan vagy még gazdagabb vidéken vezet és többen elférnek benne hiszen a vonaton temérdek ember utazhat velem.

profile-pic
Bea Molnar, dr ügyvéd és jógaoktató

Biztos vagyok a sikerben 😉

Mindegyik módszert ki fogom próbálni, biztos vagyok a sikerben 😉

profile-pic
HAjni gondozó

Nagyon várom a következőt is.

igaz kicsit elkéstem, de én nagyon élveztem és igen, nekem ez a belső irás gyakorlat és az NLP módszerek voltak inkább ujak

gondolkozom az NBU-n leginkabb azert, mert az NLP már regota foglalkoztat de egyenlőre nem engedhetem meg magamnak a tobb százezer ft-os tandíjat és a kedvezmények nagyon csábítóak ami ezzel a tagsággal járna

mindenkinek ajanlom a webináriumot, akinek valaha is eszébe jutott hogy tehetne magáért valamit. Hallgatni lehet....:-) Nagyon köszönöm, a végén már nem is tudtam írni, hogy örültem a lehetőségnek. Nagyon várom a következőt is.

profile-pic
Takó Zsuzsa könyvelő

Sok ötletet kaptam

Sok ötletet kaptam arra , hogy hogyan érdemes a célokat kitűzni. Azonnal nem fogok belefogni a célok megvalósításába, de kis lépésekkel haladni fogok a célom fele. Mindenkinek ajánlom, aki elveszítette a hitét, nem találja magát a életben.

profile-pic
Marika óvodapedagógus

Szeretem, ha van egy előadásban valamiféle játék vagy gyakorlat...

Most voltam először, érdekes volt. Szeretem, ha van egy előadásban valamiféle játék vagy gyakorlat, sokkal érthetőbb, megfoghatóbb számomra olyankor az előadás tartalma, témája.

Az Életfonalam:

Nem volt teljesen világos, hogy mit és hogyan képzeljek el, kicsit követtem az "utasításaidat" hozzá 🙂 azaz menet közben kicsit változott a kép. Ahogy mondtad is, jellemzően a jobb kezesekre, nekem is a bal kezemben volt a múlt, mégpedig egy könnyebb tömör golyóként, a jobban meg egy nagy, de emellett széles, könnyű felhőként a jövő. A nagysága folytán azért annyival nehezebb volt, mint a múlt, hogy a kezem lejjebb volt vele tele, mint a múlttal, azaz számomra ez azt jelentette, hogy több van benne, sok jó lehetőség, nehezebb fajsúlyú dolgok, mint a múltban. A vonal a múltnál a messzebb távolban lefelé hajlott, a messzebb jövőnél meg eléggé felfelé ívelt, de számomra ez nem a megvalósíthatatlan, túlzott "álmokat" jelentette, hanem inkább azt, hogy a határ a csillagos ég. Anyagának egy arany színű, sodrott , viszonylag vékony, de nagyon erős finom tapintású selyemzsinórnak láttam, elég, azaz a szükséges rugalmassággal, hajlékonysággal, de nem hatalmas kilengéssel, ami azt jelenti nekem, hogy nincsenek betonba ágyazott dolgok, rugalmasan élhetek a lehetőségekkel, de azért vannak keretek, hogy ne lengjek csak úgy a világban, hogy majd csak lesz valahogy. Később amikor mondtad, hogy mit látunk még, azt láttam, hogy a zsinórom fasor mellett halad, rajta túl széles mező, virágokkal, őzikékkel, kis patakkal, madarak repkednek stb. Szóval olyan mesebeli idillikus tájon haladt tova 🙂 és megjelentek emberek sziluettjei is a zsinór mellett.. A múlt golyójával kapcsolatban azt érzem, hogy direkt zártam be az emlékeket egy tömör, vastag gömbbe, mert vannak fájóak, és noha nem akarom, hogy béklyóba kössenek, valahol mégis oda vannak láncolva hozzám. A jelenben meg pont a kettő kezem között álltam, szóval szerintem pont ott vagyok, ahol vagyok 🙂 Ennyi így hirtelen 🙂

profile-pic
Kiss Judit informatikus

Nagyon jó volt várni, hogy elkezdődjön.

Nagyon jó volt várni hogy elkezdődjön. Jól éreztem magam, a közvetlen hangulat motiváló volt. Tetszett az interaktivitása.

Magáért a webináriumért, annak hangulatáért regisztráltam, a céljaimért mindig cselekszem (előbb vagy utóbb). Maga a tanfolyam számomra erősebb sodrású, jobban ösztönöz, vissza-vissza olvasom.

Azoknak ajánlom, akik jól tudják érezni magukat "játszós ruhában" egy közösségi, inspiráló hangulatú, jelen idejű online csapatmunkában.

profile-pic
Bencze Beáta tanító, gyógypedagógus

Azóta is mosolygok

Nagyon jól éreztem magam, sőt azóta is mosolygok. Egy főnökkel való vitát sikerült viccesre alakítani. Az emlékemben az jött elő, hogy eleve furcsán vette a levegőt ideges lévén, és volt egy kis sípoló utóhangja. A hangos szavait lehalkítottam és csipogóvá tettem, így lett belőle egy apró szürke alak, belőlem meg nagy "Magilla gorilla" kék öltönyben, nyugodt és mély hangon kérdezgetem és viccelődöm, majd hatalmas kezemmel megfogom és felteszem egy fészekbe, aminek nagyon örül és vidáman csipog, de már távolból hallom csak. 🙂

profile-pic
Zsolt

Izgatottan vártam az esét és nem csalódtam

Izgatottan vártam az estét és nem csalódtam. Nagyon közvetlen voltál és klassz volt a hangulat... jó,hogy sok példát mondtál és hogy játékosan vezettél rá a céljaim fontossági sorrendjére,valamint arra,hogy a célokhoz jól jönnek az "alcélok",azaz tudom hogyan induljak el,szépen egyik lépés a másik után éppen elegendő,a lényeg,hogy minden nap tegyünk valamit magunkért,a célunkért. Az életkerék különösen tetszik,átlátható általa,hogy fontos a harmónia. Eddig is szívesen,magamban mosolyogva olvastam leveleid( ha már a leveleknél tartunk ,felszabadító ,ahogy humorral fűszerezed,azaz tompítod a problémákat-így már képes vagyok mosolyogni picit a problémán,vagy éppen magamon)...de a webinárium azért klassz és ad egy pluszt,mert jó sokan voltunk és többen elég aktívak,jó érzés volt,hogy így kicsit sem éreztem magam különcnek,vagy bénának amiért jól jön a segítség...és akkor ezúton köszönet Neked 🙂

Én nagyon szeretek álmodozni és pár hete elvagyok a tervezgetéssel,hogy majd így ,meg majd úgy teszek,aztán azon kapom magam,hogy csak húzom az időt 🙂 szóval igen,ideje tenni is valamit értük,most,hogy ilyen szépen összefoglaltad és megmutattad hogy is kéne ,nincs helye kifogásoknak......az ember könnyen megengedi magának az időhúzást,de itt 240 ember vág bele aktívabban ,legalábbis reméljük :)és semmi kedvem lemaradni :)és most,hogy van konkrét tervem a Műhely által ,alig várom,hogy visszatekintsek majd saját magamra pár hónap múlva és főleg azt várom,milyen szuper érzés lesz ,hogy belevágtam :)Hogy is írtad? Az álom és az igazi célok között a különbség......na én a cselekedetet válaszoltam magamban 🙂

Azoknak ajánlanám,akik életük olyan szakaszában vannak,amikor kissé elveszettnek érzik magukat,vagy egyedül vannak,segítség nélkül..és egy "újrakezdés" aktuális ....azoknak,akik mókuskerékbe kerültek és ki szeretnének törni belőle,de nincs ötletük hogyan kezdjenek bele,vagy csupán egy kis lökés,bíztatás hiányzik,akik már maguk sem tudják,hogy mi a fontos Számukra,mert túlontúl befolyásolhatóak,vagy meg akarnak felelni mások elvárásainak...akár azoknak is,akik kifejezetten tudják mi a céljuk,és tesznek is érte,csak elakadtak a véghezvitelében....vagy rosszul indultak neki.....mindenképpen hasznos... 🙂

profile-pic
Czabajszki Anna felszolgáló

Nagyon jó volt. Megkönnyebbülés érzésem lett a végére. Már hetek óta foglalkoztatott egy kérdés munkámban, amit nem tudtam még "megfelelően" prezentálni felettesemnek. Hogy elkezdtem írni, egyszer csak bevillant, miként is adjam elő a képzési kérelmet és fizetésemelést, úgy, hogy én ne parázzak közben.

profile-pic
Zsolt

Nagyon örülök, hogy részt vettem, másoknak is szívből ajánlom!

Ez volt az első webinárium, amin részt vettem. Nagyon jól éreztem magam, sok hasznos segítséget kaptam. Tetszik ez a fajta kommunikáció. Szerencsés, hogy még egy ideig hozzáférhető az anyag. Nagyon örülök, hogy részt vettem, másoknak is szívből ajánlom!

profile-pic
Bebi egészségügyi adminisztrátor

Útkeresőknek ajánlom

Jól éreztem magam. Jó volt, hogy lépésről lépésre rájöttem, hogy lehet megfogalmazni a céljainkat, ezért felhívta a figyelmemet ezzel kapcsolatos hiányosságaimra. Köszönet és hála érte/D!

Igen, igen, igen, fogok tenni a céljaimért.

Barátaimnak, útkeresőknek ajánlom ezt a műhelyt.

profile-pic
Orosz Júlia Tanár

A belső hangomnak igaza van...

A belső hangomnak igaza van, meg kell írnom a sztorimat, ami a fejemben van. Ehhez fog segíteni nekem az, amiket itt hallottam. Köszönöm szépen!

profile-pic
Susi Kommunikációs szakember, újságíró, CSR szakértő, coach, anya, feleség, Boldog Ember - http://www.parkozpont.hu

Megérte részt venni rajta

Köszönöm szépen a lehetőséget! Tetszett az előadás, megérte részt venni rajta, sok új dolgot tudtam meg. Még egyszer köszönöm!

profile-pic
Gyapjas Andrea Katalin

Talán ez adott eddig a legtöbbet nekem

Nem tudtam ott lenni ! De szerencsére elküldted a felvételt, nagyon tetszett talán ez adott eddig a legtöbbet nekem! Nekem ez könnyű és jól értelmezhető volt! nagyon tetszett! Nagyon köszönöm hogy elküldted!!!

profile-pic
Rozália Takaritónö

Hasznos és izgalmas volt

Köszönöm, nagyon hasznos és izgalmas volt!

profile-pic
Váradiné Szarka Ildikó Belső írás

Nagyon kellemes meglepetés volt az esti webinárium.

Számomra nagyon kellemes meglepetés volt az esti webinárium. Kedves ismerősöm, küldte át a leveled, és nem tudtam igazán, hogy érdekel-e? Úgy döntöttem, nyitottan meghallgatlak. Nem bántam megy! Nagyon jó volt számomra. Köszönöm, Pintér Feri.

profile-pic
Pintér Ferenc Nyugdíjas / energiával gyógyító

Volt már érdekesebb is.

profile-pic
Molnár Mónika

Érthető volt, jól felépitett es jó volt, hogy lehetett kérdéseket feltenni.

Nekem ez volt életem első élő webinariuma. Nagyon tetszett: érthető volt, jól felépitett es jó volt, hogy lehetett kérdéseket feltenni. Az életfonal -gyakorlat és annak elemzése pedig hasznos, izgalmas ugyanakkor elgondolkodtató, és segitseg az önismeretben. Az életfonal-változtatást ki fogom próbálni, kíváncsi vagyok, hoz-e majd valami változást a magamban és az életemben.

Az Életfonalam:

Furcsa lesz, amit irok. Úgy nézett ki, mint egy kábelcsatorna, könnyü fehér műanyag, U alaku keresztmetszetű, sima felszínű. Rugalmas, hajlekony de törékeny is ez az anyag. A bal kezemben volt a mult, a jobb kezemben a jövő. A két kezem közti szakasz volt a jelen, ehhez nem értem hozzá. Nem volt túl stabil, engem nem tartott meg, nem bírna el, én tartottam a kezemben a teljes súlyát. A 2 vége egyenesen - nagyon piciket lefele irányulva- a végtelenbe tartott jó messze. A múltba messze elláttam, a messzi múlt ködbe veszett; a jövőt max.1 évre láttam talán előre, a többi része ködbe veszett. A múltban láttam egy szakaszon némi fényt, a jövőben nem. Nincsenek túl határozott céljaim a jövőt illetően, és nem vagyok optimista sem e téren- a ködösséget és a fény hiányát igy értelmeztem. Illetve úgy, hogy az a köd bármit rejthet, bármi megtörténhet, és nem tudom a dolgokat jóelőre meglátni. A jelenben nem vagyok benne- legtöbbször a múlton vagy a jövőn agyalok. Törékeny és nem stabil az anyag- ahogy az életet is annak érzem - pl. bárki letörheti az életfonal végét.

profile-pic
Magdi nyelvtanár

Hálás vagyok a műhelyért, nagyon sokat adott.

Kedves Tibi! Hálás vagyok a műhelyért, nagyon sokat adott. Fantasztikus, hogy mennyit tudsz egyfolytában beszélni (miközben egyetlen felesleges szó nem hagyja el a szádat) és még fantasztikusabb az a szeretet, amivel az emberek felé fordulsz! 🙂 A legfontosabb, amit tanultam, hogy hárítással semmire nem jutunk, mindenért amit teremtettünk/teremtünk, kizárólag önmagunkat tehetjük felelőssé. Ez persze hatalmas közhely és valahol mélyen mindannyian tisztában vagyunk vele, ugyanakkor néha szükséges, hogy egy külső személy döbbentsen rá bennünket erre. Köszönöm, ölelés Zsuzsa

profile-pic
Füredi Zsuzsanna

Nincs tovább halogatás!

Nagyon hasznosnak találtam a műhelyt. Nagy segítséget nyújt a nem rég megrendelt Teljes átalakulás című könyvhöz is. Ebben a műhely formában sokkal személyesebb. Könnyen tudtam követni az általad mondottakat. Nem maradtam le, és nem is siettem el .

IGEN, fogok tenni a céljaimér! Feltett szándékom,hogy elindulok azon az úton,amit rég óta tervezek. Nincs tovább halogatás!

Már ajánlottam is a webináriumot a lányomnak. Együtt pontosabban egymás mellett,de mégis teljesen külön,függetlenül csináltuk végig a célkitűzéseket. Ajánlanám még a fiataloknak,akik nem igazán találják a helyüket!

profile-pic
Tóth Ferencné HR

Nagyon jól éreztem magam...

Nagyon jól éreztem magam a műhely során, nagyon sok pozitív megerősítést kaptam, ezért megérte részt vennem rajta. Ahhoz azonban, hogy cselekedjek a céljaimért ez még azért kevés, de motivációnak jó. Mindenkinek csak ajánlani tudom, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

profile-pic
Szili Ágnes

Jól éreztem magam.

Jól éreztem magam, nagyon érdekes volt magamban másként nézni

Az Életfonalam:

egyenes balról jobbra ment felfelé ivelt, arany fonal.

profile-pic
Megyeri Rebeka tanuló

Imádtam a bemutatódat.

3 évig webinárokat tartottam, imádtam a bemutatódat. Tetszik a gyakorlatiasság, sok rizsa nélkül. Érdekel több információ, blog, elérhetőség, s mivel júniusban tervezett célom van, Élménytárs kihívásom 61 napjából 25. a mai, így a fókuszom most azon van. Későbbiekben érdekelni fog mindenképpen. A weboldalam most nem friss, a facebook oldalam igen. Köszönöm a remek estét. Korsós Betti Élménytárs Specialista

profile-pic
Korsós Betti Élménytárs Specialista, http://korsosbetti.hu

Nagyon inspiráló alkalom volt.

Élvezet hallgatni, ahogy szinte megelevenednek a szavak a példáid során, nagyon inspiráló alkalom volt számomra, köszönöm!

profile-pic
Kata tanár

Összeszedettebbek a dolgok a fejemben.

Jól éreztem magam. Összeszedettebbek a dolgok a fejemben. Mindenképpen tenni fogok a céljaimért.

Ismerőseimnek ajánlanám ezt a webináriumot, akikről tudom, hogy meg vannak torpanva.

profile-pic
Monika Coach

Kellemes tapasztalat volt.

Nagyon megérte, hogy láthattam az életfonalamat, pláne a tudat, hogy még alakíthatom is, ott ahol csak szeretném a javamra. Kellemes tapasztalat volt.

profile-pic
Polgár Zsolt Értékesítési specialista

Egy egyszerűen végigvihető módszert kaptam a cél kiválasztására. Már elkezdtem tenni a célomért. Azoknak ajánlom ezt a műhelyt, akik hezitálnak, tanácstalanok, hogy merre induljanak ...

profile-pic
Molnár Béla váltókezelő

Tetszettek a feladatok

Köszönöm nagyon jól éreztem magam a műhely során tetszettek a feladatok és az , hogy adtál támpontokat lehetőségeket hogy egyáltalán legyen elképzelésünk hogyan is fogjunk hozzá. Nekem az jutott eszembe, hogy ez a belső irás amikor csak ugy irunk tulajdonképpen olyan mint a relaxáció kikapcsolja az agyat legalább is azt a részét amelyik állandóan agyal és nem hagyja a másikat felszinre törni.

profile-pic
Dudás Mártonné nyugdijas

Természetesen megérte részt vennem a webináriumon, teljesen új szemléletmód.

Az Életfonalam:

A múltam a bal kezembe volt, mint egy alma, sötét volt, a jobba a jövő, fényes alma. Az életfonal előttem ment el, elég puha, sok fonálból állt, rugalmas, kissé túlságosan is. A múltam sok szálból jött elém, kacskaringós volt. A jövő fényes, mint egy hegyvonulat, mintha aranyból volna, de elég meredek volt, több magaslatot is láttam.

profile-pic
Pelsőciné Barna Mária zenetanár

Sokat segítene a tényleges helyzetek megoldásában.

Igen, koszonom szepen, hogy részt vehettem a webinariumon. Szeretnek csatlakozni a továbbiakhoz is. Sokat segítene a tényleges helyzetek megoldásában.

profile-pic
Fekete Krisztina Assistant

Jól éreztem magam.

Jól éreztem magam. Nekem kicsivel több idő kellett volna, hogy vizualizálni tudtam volna,illetve a meditációs szintemre jutottam volna. Szerintem, újból el kell végeznem a gyakorlatot, amikor jobban fogom látni.

profile-pic
Gianone Zsuzanna jelenleg munka nélkül vagyok

Egyre könnyebb volt teljesíteni...

Először kicsit szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, mert habár az alapötlet zseniális, a kivitelezés volumene, nekem kicsit kisléptékűnek tűnt. Azután, ahogy elkezdtem a feladatokat megcsinálni, talán pont a kis lépések miatt, ahogy belejöttem egyre könnyebb volt teljesíteni, és haladást is értem el, ami megtetszett.

profile-pic
tom doktorandusz hallgató

Máskor is jövök, ha lehet.

Jól éreztem magam, nagyon hasznos volt minden, felkészültem rendesen, kinyomtattam az Életkereket, volt színes ceruza, meg toll füzettel, le is írtam mindent, amiről szó volt, már csak alkalmaznom kell a hallottakat. "Minden célt el lehet érni, ha megfelelően kis lépésekre bontom." Ez engem nagyon inspirál. Máskor is jövök, ha lehet. Nagyon köszönöm!

Igen, tenni fogok a céljaimért. Az unokatesómnak ajánlom ezt a webináriumot, aki hasonlóan nagy halogatóművész, mint én.

profile-pic
Treier Gabi óvónő

Élvezetes , gördülékeny és tartalmas előadás volt

Élvezetes , gördülékeny és tartalmas előadás volt, hasznos technikákkal. Különösen vizuálisoknak tette szemléletessé, életük mely területén kell dolgozniuk.

Természetesen tenni fogok a céljaimért. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne fejlődni, de bizonytalan abban, hogyan és hol kezdje.

profile-pic
(Borsovszky) Éva egy nyelviskola szakmai vezetője, nyelvtanár, fordító

Lenyűgöző előadás volt.

Nagyon tetszett. Sok új dologgal találkoztam az egy óra során. Alaposan jegyzeteltem, hogy máskor is el tudjam végezni a gyakorlatokat. Tudom, hogy sokat fog segíteni helyzetek megoldásában. Lenyűgöző előadás volt. Nagyon szépen köszönöm a tanítást! Sokat jelentett nekem. Új ajtókat tárt fel előttem.

profile-pic
DTÉva Asztrológus

Remekül éreztem magam, már ezért megérte részt vennem.

Kedves Tibor! Ahogy beszéltél a szabad írás mikéntjéről, folyamatáról, fontos elemeiről rádöbbentem valamire. A 80-as évek végén a gimnáziumban magyar órán kaptunk egy házi feladatot. Szabad fogalmazást kellett írni. A téma nem volt meghatározva, könyvélménytől kezdve, egy irodalmi mű elemzésén át, saját történet leírásáig bármiről lehetett írni, kötetlen formában. Azt tudnod kell, hogy sem az irodalom sem a fogalmazás nem tartozott az erősségeim közé. A beadási határidő is közelgett - halogatós lévén megvártam míg eljön -, konkrétan a következő nap, szóval nem volt mit tenni. Le kellett ülni írni... De MIRŐL? Aztán valahogy az jutott az eszembe, hogy, ha már szabad fogalmazás, miért ne írhatnám le azokat a gondolatokat, amik akkor, épp a fejemben rohantak. Azt a címet adtam a fogalmazásnak: A gondolataim lelassítása és leírása. Három ponttal kezdtem és azzal is fejeztem be. Közte pedig elmagyaráztam, hogy mit is csinálok épp..., persze volt téma is de az menet közben alakult. (Mondhatni szóról szóra úgy, ahogy ma Te is említetted.) Lelassítva a gondolataimat írtam bármiről, ami épp szavak formájában megfogalmazódott bennem, a néma 'hangos beszédben'. Meglepetésemre, nagy sikere lett. Nemcsak az irodalomtanárunk, hanem az osztálytársak körében is. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy zseniálisan egyszerű, jótékony hatással bíró NLP-s technika. Ma megtudtam! És KÖSZÖNÖM!

Végül válaszolva kérdésedre, remekül éreztem magam, már ezért megérte részt vennem. Az örömért, ami emiatt eltöltött és fellelkesített, hogy folytassam... És természetesen a rengeteg ötletért, amivel színesíthetem a problémamegoldó palettámat. : ) Köszönöm, hogy az éjszakáidat arra fordítod, hogy segíts nekünk!

profile-pic
Szűcs Krisztina Kormányablak szakügyintéző - közlekedés igazgatási ügyek

Nagyon hasznos és érdekes, színes volt!

Nagyon hasznos és érdekes, színes volt! Köszönöm.

profile-pic
Ibolya korrepetitor

Jó volt azon gondolkodni,hogyan írhatnám meg.

Szia! Remekül éreztem magam.Jó volt azon gondolkodni,hogyan írhatnám meg.Nem áll tőlem távol a képzelet világa.A feltett ˇ"Mi volnál,ha" leírtakba kerestem a történet fonalát.Már ,ahogyan a vázlatot ki gondoltam és átéltem benne volt minden,ami vágy és érzelem.

Én magam is most fogok hozzá a leíráshoz.A történet igazi szerelmi lesz.Természetesen metaforikusan.Két kedves kis állat találkozása,akiket természetesen a varázsló változtatott át,úgy tudnak ismét egymáséi lenni,ha bizonyos próbatételeken átmennek.Klasszikus történet,de a magam életével tarkítva.Nagy vonalakban.Csak segítsen!

profile-pic
andi dékányné

Nagyon sok új dolgot tanultam

Tettszett! Nagyon sok új dolgot tanultam amiről még igazán eddig nem is hallottam!

Az Életfonalam:

Nem tudom le írni! Jó érzés de hogy milyen nem tudom megfogalmazni!

profile-pic
Rozália takaritonö

Várom a következő webináriumot

Tetszett a webinárium, ilyen műhelyen most vettem részt először. Voltak számomra már ismert információk, de sok újdonság is, amit igyekszem elsajátítani és használni. Tetszett, hogy a feltett kérdésekre azonnal választ kaphattunk, bár némelyik választ inkább általánosnak, mint konkrétnak véltem. Mindenesetre várom a következő webináriumot, mert jobban motivál, ha úgy tanulhatok, hogy van interakció, mint ha csak egyedül olvasgatnék egy könyvből. Köszönöm a lehetőséget!

Mindenképpen tenni fogok a céljaimért. A napi küldetéseket már csinálom, és fontosnak tartom, hogy foglalkozzam a céljaim felállításával és helyes meghatározásával is. Ezután pedig a megvalósításukkal. Ami nehézséget okoz, az a célok lépésekre bontása, és az ezek megvalósításához szükséges feladatok kitalálása.

Mindenkinek ajánlom ezt a műhelyt, aki szeretné tudni, hogyan induljon el céljai megvalósítása felé.

profile-pic
Szűcs Krisztina

Szeretem a képekkel való gondolkodást, ami a tudatalattit jeleníti meg.

Jó érzés volt. Szeretem a képekkel való gondolkodást, ami a tudatalattit jeleníti meg. Érdekes volt számomra.

Az Életfonalam:

Nekem az életfonalam egy stabil képet jelenített meg. Nem voltak benne nagy törések. Érdekes, hogy annak ellenére jelenik meg így, hogy a jövőben nagyon bizonytalan vagyok, és nem élem meg jól az életem. Pl. a stabil munkahely felé menés nem igazán megy, hanem csak kicsit sikerül ez irányba tennem. A múltam sötét színű volt, amin nem csodálkozok, hiszen vannak benne olyan részek, amiket szégyenlek, és néha egy bizonyos dologra pánikszerűen gondolok vissza, kb. fél évente egyszer. Az hogy stabil az életfonalam, az nagy reménységel tölt el, hogy annak ellenére így van, hogy most van személyiségzavarom, és valószínűleg régebben is bennem volt ez. De ez reményt ad, hogy tudok gyógyulni.

profile-pic
Oláh Rita adminisztrátor

Nagyon jól éreztem magam.

Nagyon jól éreztem magam, köszönöm a lehetőséget. Már az sokat számít nekem, hogy folyamatosan beszélsz, nem keresed a szavakat, jó előadó vagy! Érdekes volt elképzelni az Életfonalamat, úgy érzem, rendszeres látogatója leszek. 🙂 Az időgazdálkodásról csak annyit, hogy visszamondtam a tv előfizetést és kiléptem a Facebookról, mert "durván felzabálják az időmet", így már több időm lesz magamra és a metaforáimra. 🙂

profile-pic
Treier Gabi óvónő

Nagyon jó a webinárium, azt tartom jónak, ha sok gyakorlati iránymutatást kapunk.

köszönöm, érdekes volt, még nem érzem, hogy hat, igyekszem átadni magam a hallottaknak, gondolom, ha kipróbálom akkor fogom tudni,hogy valóban eredményes. Nagyon jó a webinárium, azt tartom jónak, ha sok gyakorlati iránymutatást kapunk. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem, Ági

profile-pic
Déri Ági nyugdíjas

Még kikapcsolódásnak is remek volt

Igen kaptam, megerősítést, ötletet, biztatást, jó példát, technikát, és megint ötletet. Nagyon köszönöm, és egyébként még kikapcsolódásnak is remek volt, mert nagyon jól éreztem magam, és éreztem, hogy jobb? szóval nem a bénább agyféltekémet foglalkoztatta, kötötte le az óra. Puszi!!

profile-pic
Ági könyvelő

Mint mindig, most is szuper volt.

Mint mindig, most is szuper volt. Rádöbbentett, hogy többet kell foglalkoznom a feladataimmal, melyeket magamnak adok. Sajnos néha elsumákolok és halogatok dolgokat. Viszont, ha egy kis játékot viszek bele, akkor mindent gyorsabban tudok elérni. A napi küldetések sokszor eltalálják mit kell tennem az nap. Köszi, hogy vagy nekünk.

profile-pic
Mária nyugdijas

Nagyon szuper volt

Nagyon szuper volt élveztem,nem bántam meg hogy részt vettem.Kedvet kaptam az újabb küldetésekhez ,hogy elő vegyem és csináljam újból. köszönöm .

profile-pic
Vincze Gyöngyí Óvodai dajka

...egy szó jutott eszembe és az a Katarzis

Amikor átéltem egy egy műhely előadását egy szó jutott eszembe és az a Katarzis.Neked ,mint írónak nem kell magyarázni a jelentését.Szeretem magam kipróbálni mindenbe ,ami érdekel.Engem feltöltött.Már az előző gyakorlat is érdekelt.Pozitív emberként ,nagyszerűen fogattam. Várom a következőt is.Üdv.Andi

profile-pic
andi dékányné

Nem lehet nem kipróbálni 🙂

Nagyon szeretem a Tibi műhelyeit, mindig érthető és használható. Én már voltam az élő Belső Írás tanfolyamon és nagyon szuper technikának tartom. Ettől függetlenül tegnap is kaptam új dolgot, látásmódot is. Ebből látszik, hogy mennyire széleskörű a használata. A Tibi lelkesedése ahogy magyaráz az pedig magával ragadó, nem lehet nem kipróbálni. 🙂

profile-pic
Szabóné Marcsi ügyvezető

Újabb módon tudok elgondolkodni az életemről.

Megismertem az Életfonalat 🙂 El nem tudtam képzelni, mi lehet, nagyon kíváncsi voltam már. Most újabb módon tudok elgondolkodni az életemről. Kaptam ismét megoldanivalót és remélem kulcsot is hozzá 🙂 Nagyon érdekes volt. Nem gondoltam volna. Köszönöm 🙂

Az Életfonalam:

A múltam a bal, a jövőm a jobb kezemben tartottam magam előtt. Balról jobbra haladó, egyenes, szinte sík életfonal volt. A bal kezem kicsit lejjebb volt, mint a jobb. Nehezebb volt. Mintha mérlegen tartottam volna őket. Aztán a feladat vége felé el tudtam engedni, akkor ott lebegett már előttem a fonal. A múltam egy sötét gombolyagszerűség volt, nem folytak benne a hónapok visszafelé. A jövőm egy világos csomag volt és mintha legódarabkákból állt volna. Ahogyan haladtam előre, lehetett kivenni belőle semmit, csak egyre kisebb legókból állt. Fehér színűekből. Jó hosszú volt. Nagyon érdekes érzés volt. Nem tudtam távolra menni a múltban, összefolyt minden, de a jövőm teljesen más volt. Szilárd, de alakítható legósínnek láttam, amiben minden összekapcsolódik és meghatározott úton halad előre, lépésről lépésre. Nyugalommal töltött el, sőt, mosolyogtam is magamban, ahogy láttam. Arra gondoltam, ha valami nem jó irányba megy, akkor egyszerűen talán kicserélek egy legót és minden oké lesz. A múltamról meg az volt az érzésem, hogy nagyon nyomaszt és mivel nem tudom kibogozni, megfejteni, ezért ott nyomul még ma is és befolyásol tudattalanul. A jelenem, őszintén, eszembe se jutott. Amikor említetted, akkor kerestem meg, ott volt a múlt és a jövő csomagja között, előttem, de a múlt és a jövő olyan közel voltak egymáshoz, hogy csak egy pillanat volt köztük. Most belegondolva, mintha a múlt és a jövő egyszerre alkotta volna a jelenemet, ez az egyensúlyozás, kézben tartás lett volna a jelenem. Szívesen meghallgatnám a Te véleményedet is az Életfonalamról. Azt hiszem, az egyik átalakítás mindenképpen az lesz, hogy kisilabizálom a múltat és könnyebbé, világosabbá teszem.

profile-pic
Zsanett

Nagyon érdekes volt

Nagyon érdekes volt, köszönöm a lehetőséget. Ha majd meg tudom oldani, valószínűleg részt veszek egy ilyen tanfolyamon. Addig is gyakorolni fogom, hátha ezzel fejleszteni tudom az írás készségemet. Ugyanis az online vállalkozásomban blogot kellene vezetnem, ami nem akar összejönni, mivel sosem voltam a szavak embere, se szóban, se írásban. Már az iskolában is bajban voltam, ha fogalmazást kellett írni. Képes voltam fél napig ülni az üres papír felett. De nem adom fel, mert úgy tudom, minden készség fejleszthető.

profile-pic
Vértesi Judit Jelenleg itthon vagyok ápolási segélyen az anyukámmal és közben tanulom az online üzletépítést - http://www.coinprofit.hu/

Klassz volt

Szia! Klassz volt, ez a második alkalom amin részt veszek, és igazán élvezetes. Néha érzek elkalandozás, illetve lehet, hogy nem mindenben vagyok teljesen képben, de arra nagyon jó volt, hogy a nehézséget okozó céljaimat a játékos szemszögemből közelítsem meg. Ez szuper ötlet, mert alapvetően igyekszem mindenhol a játékot bevinni az életembe, de ebből a szögből még nem használtam. Köszi.

profile-pic
Erika beruházási ü.i.

Nagyon megérte részt vennem

Nagyon jól éreztem magam a műhely során, nagyon sok mindent kaptam a műhelytől, ezért nagyon megérte részt vennem.

profile-pic
Ágnes Hívd elő az Életfonalad

Jól éreztem magam, megérte.

A két kezemben volt a múlt és a jövő vége kerek fényes képekben. A fonál egy vékonyabb bőrszíj volt, vízszintes, strapabíró.a jelen pont elöttem volt, ahogy haladtam előre évenként a fonalon egyre sürübben voltak az évek.

profile-pic
Herner Miklós Tanuló

Rövid, érthető, emberbarát előadásban.

Érdekes megoldás, otthonról mégis részt venni egy csapatban ,szokatlan volt. 2 millió? jó nagy cél, azért a fantáziámat megmozgatta. Korábban hallottam tőled az értékrendes mesét az volt az érdekes, hogy most teljesen más lett az értékrendem....

Biztosan másképp cselekszem a célomért, mint korábban.

Azoknak ajánlom ezt a webináriumot, akiknek semmire nincs ideje és ebből pont elege van. Rövid, érthető, emberbarát előadásban.

profile-pic
horvath judit családállító

Nagyon érdekes és hasznos volt a webinárium

Kedves Tibor, számomra nagyon érdekes és hasznos volt a webinárium, az általad bemutatott technikákat igaz már ismertem, használom a munkám során, így ismételtem megerősítettél a hatékonyságukat illetően! Köszönöm! A hangod, beszédstílusod különösképpen tetszett! 🙂 Minden jót kívánok szeretettel!

profile-pic
Dia kineziológus

Jó volt szétcincálni a célokat...

Jól éreztem magam. Hasonló Életkerékkel tavaly egy tanfolyamon már találkoztam,de nagyon tetszett. Az NLP 7 pontja is nagyon hasznos. Jó volt szétcincálni a célokat,kibontani,hogy mi a tényleges cél. Volt sikerélményem is! 🙂 Amikor arról beszéltél,hogy a célokat alapvetően konkrétan,pozitívan,reálisan határozzuk meg,jó volt látni,hogy én így írtam fel őket. :):)

Már holnap is teszek érte!! :):)

Kata barátnőmnek már ajánlottam is,neki is tetszett,amikor elmeséltem,hogy miért rohanok haza a találkozónkról.

profile-pic
Nagypál Ágnes szellemi szabadfoglalkozás

Nagyon köszönöm,jó volt!

Nagyon köszönöm,jó volt! Az Új Német Orvostudomány 1.törvényében a DHS 4. eleme pontosan (ezt mindenki félre érti !) én vagyok elszigetelve az érzelmeimtől: azaz nem fogalmazom meg-vagy nem tudom megfogalmazni magamnak,hogy milyen érzelmeket váltott ki BELŐLEM az átélt konfliktus! Áldás Zoli

profile-pic
Imrich Zoltán gyógyító

A kovetkezon is ott leszek!

Kedves Tibor! Eloszor is koszonom, hogy utolag is megnezhettem a felvetelt, sajnos nem tudtam online részt venni. Nagyon jó volt, azt hiszem kihoztad a lehetosegekhez kepest a legtobbet. Volt gyakorlat is, ami tenyleg nehez igy online, de sikerult bepillantast adni a modszerbe. Nagyon tetszik. Az a gyakorlat nagyon tetszett, amikor fuggolegesen irtuk le a kivalasztott szot es a betukkel irtunk pozitiv mondatokat. Gorcs mentesen jottek ki belolem hasznos gondolatok. Ez nagyon sokszor hianyzott eddig, gondot okozott, mert mindig tulagyaltam a kerdest. Ez segitsegemre lesz ugy hiszem. Biztos, hogy meg egyszer meg fogom nezni a felvetelt es ujra megcsinalom a feladatokat. Koszonom, tetszik amiket csinalsz. A kovetkezon is ott leszek! Deli Gábor

profile-pic
Deli Gábor Life-coach

Valóban hatott.

Izgalmas volt a webinárium, mert valóban hatott.

profile-pic
bíró károlyné nyugdíjas

A legjobb webinárium volt!

A legjobb webinárium volt! Nagyon köszönöm!

profile-pic
Gabi gyógypedagógus

Kaptam indítólöketet, hogy életmetaforát írjak...

Jól éreztem magam a műhely során, kaptam indítólöketet, hogy életmetaforát írjak, de ahhoz sokat kell még ülnöm rajta. Kedvet kaptam az online 6 hetes tanfolyamhoz is, de mivel most az NBU-t csinálom már nem fér bele se időbe, se pénzileg. Remélem még lesz később is, mert akkor valószínű megcsinálom

profile-pic
Oláh Rita részmunkaidős adminisztrátor

A korábbi online műhelyekről:

Megosztom!
>