Belső Írás - 2017. április 27, 19:00

Az eseményre 676 fő regisztrált.
Az élő webináriumon 384-en vettek részt.
Az ismétlést több mint 150-en tekintették meg.

Ők ott voltak az online műhelyen:

profile-pic
Adrienn Építészmérnök/háziasszony

Egy lehetőséget kaptam:)

Hogy kaptam-e valamit, ami miatt megérte részt venni? Igen, egy lehetőséget. 🙂

profile-pic
Bea tanító, gyógypedagógus

Mindig kapok valamit.

Később tudtam csatlakozni, már tartottad az előadást amikor beléptem. Mindig kapok valamit. Ötleteket, új nézőpontokat biztos. A levelekben az előadásaidban is mindig van ami megfog (és nem nyomdatinta), megerősít és áramlatban tart. Tetszett hogy voltak diák, amin jól megtalált, a témához illeszkedő háttérképen rövid lényegi információt adtál. Változnak a diaképek, változik a szöveg, közben beszélsz, közben megy a cseten az info. Jó ez a sokszínűség.

profile-pic
R.Gabi fiatal nagymama

Rendkívül sokat köszönhetek az előadásnak

Rendkívül sokat köszönhetek az előadásnak, a Belőled áradó, érthető, lényegre törő magyarázatoknak. Régóta foglalkoztat a saját gondolataim leírása, amit a félelem és a "hogyan kezdjem el, mit írjak", megakadályozott. Mindig "fogalmaztam", belülről valami irányított írás lett belőle, nem az, amit éreztem és nem írtam le. Mindegyik sorsa megsemmisítés lett. Most annyira pontos választ kaptam, hogy magam is csodálkoztam. Nem agyalni kell, hanem írni, írni, írni. Főleg, amikor nincs senki, akivel megosszuk az érzéseinket, gondolatainkat. Magam is nagyon meglepődtem, mert ami bennem megfogalmazódott, azt Te kimondtad, rávezettél sok mindenre. Ismét bebizonyosodott, hisz Tőled is hallottuk, ha a lélek beteg, a test is előbb-utóbb követi. Fontosnak éreztem, hogy ezt is megemlítetted, erre is segítség az írás. Amikor jelentkeztem a webináriumi előadásra, nem sejtettem, hogy az ÍRÁSNAK ekkora jelentősége van az életünkben. Hogy nem csak írunk, hanem KIÍRUNK, LEÍRUNK, MEGÍRUNK, ezáltal megkönnyebbülünk, ha nem is azonnal, de idővel jön a változást az életünkbe. Ehhez hozzátartozik a kitartás, ami nekem sem volt mindig erős oldalam. Az előadás alatt végig jegyzeteltem. Nagyon örülnék, ha akár térítés ellenében is, rendszeresek lennének ezek az előadások, számomra a személyes részvétel nem lehetséges. Szeretném továbbra is figyelemmel kísérni a törekvésedet, ami sokunk számára nagy jelentőségű, nekem mindenképpen. Az említett könyvet még a webináriumi előadás után megrendeltem, kedden olvashatom. A Te könyvedet is szívesen, nagy érdeklődéssel elolvasnám, majd rákeresek, hol rendelhető meg. Hálásan köszönöm a tudásod átadását. Szépeket kívánok Neked.

profile-pic
Dobos Eszter Közgazdász

Jó gondolatébresztő

Kellemes előadás volt, jó gondolatébresztő gyakorlatokkal, az ajánlott könyv és reggeli írás felkeltette az érdeklődésem.

profile-pic
Szabóné Marcsi ügyvezető

Nem lehet nem kipróbálni 🙂

Nagyon szeretem a Tibi műhelyeit, mindig érthető és használható. Én már voltam az élő Belső Írás tanfolyamon és nagyon szuper technikának tartom. Ettől függetlenül tegnap is kaptam új dolgot, látásmódot is. Ebből látszik, hogy mennyire széleskörű a használata. A Tibi lelkesedése ahogy magyaráz az pedig magával ragadó, nem lehet nem kipróbálni. 🙂

profile-pic
Zsuzsi hivatalnok

Nagyon sok hasznos tanácsot, és ötletet kaptam ma

Kedves Tibor! Nagyon köszönöm ezt a webináriumot, nagyon tetszett! Mostanában éppen olyan élethelyzetben vagyok, amikor ösztönösen előtérbe került a kézírás szükségessége, és ezáltal élvezete is. Nagyon sok hasznos tanácsot, és ötletet kaptam ma, amit használni is fogok. Köszönet érte! Üdvözlettel: Zsuzsi

Nagyon érdekes volt

Nagyon érdekes volt, köszönöm a lehetőséget. Ha majd meg tudom oldani, valószínűleg részt veszek egy ilyen tanfolyamon. Addig is gyakorolni fogom, hátha ezzel fejleszteni tudom az írás készségemet. Ugyanis az online vállalkozásomban blogot kellene vezetnem, ami nem akar összejönni, mivel sosem voltam a szavak embere, se szóban, se írásban. Már az iskolában is bajban voltam, ha fogalmazást kellett írni. Képes voltam fél napig ülni az üres papír felett. De nem adom fel, mert úgy tudom, minden készség fejleszthető.

profile-pic
Hamvai Maca nyugdíjas vagyok

Nagyon érdekesnek találtam

Kedves Tibor! Nagy örömmel vettem részt az előadásodon, immár először. Nagyon érdekesnek találtam. Sok hasznos dolgot mondtál, tanultam meg. Szeretném, ha a jövőben is lenne hasonló előadás. Úgy gondolom, hogy a későbbiekben még az élő előadásodra is elmegyek. Sajnos a hozzászólók egy kicsit megzavartak, mivel volt aki nem a Te előadásodra figyelt, sőt továbbmegyek össze-vissza irógatott. Hálásan köszönöm a türelmedet és az igen intelligens, hasznos előadást. Szeretettel: Hamvai Maca

profile-pic
Szűcs Krisztina Kormányablak szakügyintéző - közlekedés igazgatási ügyek

Remekül éreztem magam, már ezért megérte részt vennem.

Kedves Tibor! Ahogy beszéltél a szabad írás mikéntjéről, folyamatáról, fontos elemeiről rádöbbentem valamire. A 80-as évek végén a gimnáziumban magyar órán kaptunk egy házi feladatot. Szabad fogalmazást kellett írni. A téma nem volt meghatározva, könyvélménytől kezdve, egy irodalmi mű elemzésén át, saját történet leírásáig bármiről lehetett írni, kötetlen formában. Azt tudnod kell, hogy sem az irodalom sem a fogalmazás nem tartozott az erősségeim közé. A beadási határidő is közelgett - halogatós lévén megvártam míg eljön -, konkrétan a következő nap, szóval nem volt mit tenni. Le kellett ülni írni... De MIRŐL? Aztán valahogy az jutott az eszembe, hogy, ha már szabad fogalmazás, miért ne írhatnám le azokat a gondolatokat, amik akkor, épp a fejemben rohantak. Azt a címet adtam a fogalmazásnak: A gondolataim lelassítása és leírása. Három ponttal kezdtem és azzal is fejeztem be. Közte pedig elmagyaráztam, hogy mit is csinálok épp..., persze volt téma is de az menet közben alakult. (Mondhatni szóról szóra úgy, ahogy ma Te is említetted.) Lelassítva a gondolataimat írtam bármiről, ami épp szavak formájában megfogalmazódott bennem, a néma 'hangos beszédben'. Meglepetésemre, nagy sikere lett. Nemcsak az irodalomtanárunk, hanem az osztálytársak körében is. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy zseniálisan egyszerű, jótékony hatással bíró NLP-s technika. Ma megtudtam! És KÖSZÖNÖM!

Végül válaszolva kérdésedre, remekül éreztem magam, már ezért megérte részt vennem. Az örömért, ami emiatt eltöltött és fellelkesített, hogy folytassam... És természetesen a rengeteg ötletért, amivel színesíthetem a problémamegoldó palettámat. : ) Köszönöm, hogy az éjszakáidat arra fordítod, hogy segíts nekünk!

profile-pic
Éva

Nagyon érdekes, alapos előadás volt

Nagyon érdekes, alapos előadás volt, Tibi felkészült, profi előadó, lelkiismeretesen, nagyon részletesen válaszolt minden kérdésre. Köszönjük.

profile-pic
Anna önismereti tréner

A mostani webinár is adott még pluszt

Nem tudtam részt venni az élő tanfolyamon, és nagyon hálás vagyok, hogy ez utólag is elérhető. Neked köszönhetően kezdtem használni a különböző írásgyakorlatokat, kb. 1 éve. Többnyire rendszeresen használom a 6 perces belső írást és sokszor nagyon hamar megjön az eredmény.:) A mostani webinár is adott még pluszt. A belső íráson kívül még a szabad írást is fogom majd használni, eddig ez valahogy nem volt a fókuszban. Köszönöm!

profile-pic
Treier Gabi óvónő

Elhatároztam, hogy bevezetem a reggeli jegyzetelést.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy bevezettél a Belső Írás világába. Az első írásgyakorlatnál döbbentem meg, mennyi mindent le szeretnék még írni, amire az egy perc szinte semmi volt. Elhatároztam, hogy bevezetem a reggeli jegyzetelést, kíváncsi vagyok, hogy változik ez által az életem. Nagyon tetszik a felfogásod a betegségekről, én is ezt vallom, hogy minden testi baj lelki eredetű, és "az betegít meg, ha a konfliktust elszigetelve éljük meg. Lényeges, hogy kiadjuk a gondolatainkat! " Ehhez a Belső Írás, - nagy kezdőbetűkkel 😀 ,- nagyon jó módszer! Ha másra nem használnánk, csak gyógyítanánk magunkat a traumáink "kiírásával", már akkor megérte megismerni. Nagyon tetszik az elküldetlen levelek lehetősége, pl. a különböző részeimhez intézett, szeretetteljes levél segít önmagamat elfogadni, megszeretni. " Ha valakinek nem tudod elmondani, írj neki levelet! Az alkotott élmények éppúgy befolyásolnak, mint a megtörténtek. " Hálásan köszönöm! <3

profile-pic
Dudás Mártonné nyugdijas

Tetszettek a feladatok

Köszönöm nagyon jól éreztem magam a műhely során tetszettek a feladatok és az , hogy adtál támpontokat lehetőségeket hogy egyáltalán legyen elképzelésünk hogyan is fogjunk hozzá. Nekem az jutott eszembe, hogy ez a belső irás amikor csak ugy irunk tulajdonképpen olyan mint a relaxáció kikapcsolja az agyat legalább is azt a részét amelyik állandóan agyal és nem hagyja a másikat felszinre törni.

profile-pic
Tímea

Sok hasznos dolgot, eszközt kaptam!

Nagyon tetszett. Megdöbbentő volt, hogy voltak olyan részek, amit eddig is tettem és nem is tudtam, hogy milyen jót teszek vele 🙂 az előadás minigyakorlatai alatt átjárt a hála, az nagyon jó volt. Sok hasznos dolgot, eszközt kaptam! Hálásan köszönöm!

profile-pic
Ibolya vegyésztechnikus

Nagyon bejött

ez nagyon bejött, mert kiírom magamból a dolgokat és ez sokat segít mert lehetőséget kapok "10ig számolni" amire néha szükség van mielőtt valamit megtennék... köszönöm...

profile-pic
Rozália Takaritónö

Talán ez adott eddig a legtöbbet nekem

Nem tudtam ott lenni ! De szerencsére elküldted a felvételt, nagyon tetszett talán ez adott eddig a legtöbbet nekem! Nekem ez könnyű és jól értelmezhető volt! nagyon tetszett! Nagyon köszönöm hogy elküldted!!!

Megfogott a reggeli jegyzetelés, mint lehetséges jövőformáló módszer

Bár sajnos a reggeleim nehezen indulnak és így is nehéz kikelnem az ágyból, de megfogott a reggeli jegyzetelés, mint lehetséges jövőformáló módszer. Ha rá tudom venni magam, hogy előbb keljek fel, nekiállok, kipróbálom.

A legjobb webinárium volt!

A legjobb webinárium volt! Nagyon köszönöm!

profile-pic
HAjni gondozó

Biztos vagyok a sikerben 😉

Mindegyik módszert ki fogom próbálni, biztos vagyok a sikerben 😉

profile-pic
Varga Szilvia párkapcsolati mediátor

Sok azonnal használható gyakorlatot, eszközt kaptam.

Nagyon gyakorlatias előadás volt, sok azonnal használható gyakorlatot, eszközt kaptam. Elég részletes is volt ahhoz, hogy teljesen érthető legyen a módszer. A megemlített szakemberek, szakirodalom is nagyon hasznos információ.

profile-pic
Tamás

Jó volt a webinárium!

Én mobilon néztem végig! Meg az ujranézést is és minden jol müködött nekem!!! Ugyhogy lehet mobilrol is nézni!!! Köszönök mindent jo volt a webinárium!!

profile-pic
Farkas Réka tanuló

Szívesen résztvennék más webináriumon is...

Rengeteg olyasmivel találkoztam, ami eddig csak homályos fogalomként élt bennem, vagy nem is hallottam idáig egyáltalán róla. A Belső Írás tényleg a mindennapokban segít, egy olyan módszer, ami nem mindenkinek jutna az eszébe, pedig könnyű és hasznos. Gyógyír számtalan panaszra, mint például az írói blokk (ami számomra a legjobb hír volt), vagy bármilyen olyan problémára, amiből látszólag már nincs kiút. Szívesen résztvennék más webináriumon is hasonló, de más témakörben is.

profile-pic
Évi szociális munkás

Sokkal motiválóbb a webinárium, mint írásban elolvasni valamit.

Nekem sokkal motiválóbb a webinárium, mint írásban elolvasni valamit. Persze személyesen még jobb lenne, de ez egy köztes megoldás. Jobban átjönnek a gyakorlatok, jó, hogy rögtön ki is próbálhattam belőlük néhányat. Ez nagy lökést ad a számomra.

profile-pic
Déri Ági nyugdíjas

Nagyon jó a webinárium, azt tartom jónak, ha sok gyakorlati iránymutatást kapunk.

köszönöm, érdekes volt, még nem érzem, hogy hat, igyekszem átadni magam a hallottaknak, gondolom, ha kipróbálom akkor fogom tudni,hogy valóban eredményes. Nagyon jó a webinárium, azt tartom jónak, ha sok gyakorlati iránymutatást kapunk. Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem, Ági

profile-pic
andi dékányné

...egy szó jutott eszembe és az a Katarzis

Amikor átéltem egy egy műhely előadását egy szó jutott eszembe és az a Katarzis.Neked ,mint írónak nem kell magyarázni a jelentését.Szeretem magam kipróbálni mindenbe ,ami érdekel.Engem feltöltött.Már az előző gyakorlat is érdekelt.Pozitív emberként ,nagyszerűen fogattam. Várom a következőt is.Üdv.Andi

profile-pic
Kotroczó Istvánné Évi angol nyelvtanár

Ez a tanfolyam nekem visszajelzés volt

Kedves Tibor! Igen nagyon hasznos volt. Rájöttem, hogy miért nyugodtam meg, miután leírtam, hogy egy illető mennyi gonosz dolgot művelt ellenem. Nem küldtem el senkinek, de mégis belőlem a feszültség valahogy kijött, és ez nagyon jó. Ezen dolgoztam egy egész hétig, mert el akartam küldeni. Szemszöget is váltottam, miközben elmagyaráztam egy barátomnak, és rádöbbentem, hogy amit ennek az embernek tualjdonítottam, csak a felét okozta. Ez a tanfolyam nekem visszajelzés volt, hogy ösztönösen jól csináltam ezek szerint. Ez már a harmadik alkalom, hogy kiírom a fájdalmam, - az elsőt az iskolapszichológus mondta. Azt el is küldtem a volt főnökömnek, de jó, ha nem kell elküldeni, mert az ember ha pár nappal később átolvassa, egész mást lát, és nem kell megbánni, hogy butaságot tettem. Az pókos hasonlat nagyon jó! Én már részt vettem a kreatív tanfolyamon, amit a Péter tartott, az is nagyon tetszett. Alkalmazom is a tanultakat, nem kapkodom el, szépen előveszem az írományt később, és átdolgozom. Már két novellát írtam azóta, és két verset. Minden írással kapcsolatos tanfolyamot örömmel várok. Szeretettel Kné Évi

profile-pic
Deli Gábor Life-coach

A kovetkezon is ott leszek!

Kedves Tibor! Eloszor is koszonom, hogy utolag is megnezhettem a felvetelt, sajnos nem tudtam online részt venni. Nagyon jó volt, azt hiszem kihoztad a lehetosegekhez kepest a legtobbet. Volt gyakorlat is, ami tenyleg nehez igy online, de sikerult bepillantast adni a modszerbe. Nagyon tetszik. Az a gyakorlat nagyon tetszett, amikor fuggolegesen irtuk le a kivalasztott szot es a betukkel irtunk pozitiv mondatokat. Gorcs mentesen jottek ki belolem hasznos gondolatok. Ez nagyon sokszor hianyzott eddig, gondot okozott, mert mindig tulagyaltam a kerdest. Ez segitsegemre lesz ugy hiszem. Biztos, hogy meg egyszer meg fogom nezni a felvetelt es ujra megcsinalom a feladatokat. Koszonom, tetszik amiket csinalsz. A kovetkezon is ott leszek! Deli Gábor

profile-pic
bíró károlyné nyugdíjas

Valóban hatott.

Izgalmas volt a webinárium, mert valóban hatott.

profile-pic
Moldván Katalin szellemi szabad

El vagyok bűvölve, le vagyok nyűgözve.

Nagyon jó volt, el vagyok bűvölve, le vagyok nyűgözve. Egyszerűség, természetesség, magától érthetőség...Minden olyan magától értetődő... hogyhogy ezt nem tudja mindenki. Örülök, hogy több olyan módszert adtál, amiket azonnal tudunk alkalmazni. Nagyon hálás vagyok, és már ma este el fogom kezdeni! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

profile-pic
Láng Szilvia Ingatlan szakértő

A műhelyen elhangzott érvek meggyőzőek voltak számomra.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a műhelyen! Egyszerű, mégis nagyszerű gyakorlatokat kaptam, melyeket napi szinten használhatok a fejlődésem érdekében. Bár a gyakorlati hasznukról még nem tudok beszámolni, hiszen még csak ma kezdtem el az egyiket - a reggeli írást - alkalmazni, a műhelyen elhangzott érvek meggyőzőek voltak számomra.

profile-pic
Ildikó tanár

Izgi volt - az első webináriumom. 🙂

Izgi volt - az első webináriumom. 🙂 Hogy hasznos volt-e, úgyis később derül ki. Szeretek tanulni - ez nekem egy új forma volt. Egyébként "A kéziratok nem égnek el." (Bulgakov: A Mester és Margarita) Köszönöm! Ildikó

profile-pic
Zsolt

Nagyon jó volt. Megkönnyebbülés érzésem lett a végére. Már hetek óta foglalkoztatott egy kérdés munkámban, amit nem tudtam még "megfelelően" prezentálni felettesemnek. Hogy elkezdtem írni, egyszer csak bevillant, miként is adjam elő a képzési kérelmet és fizetésemelést, úgy, hogy én ne parázzak közben.

profile-pic
Szűcs Krisztina

Mindig itt leszek ha lehetőségem lesz.

Szenzációs volt, nagyon köszönjük. Mindig itt leszek ha lehetőségem lesz.

profile-pic
Engelhardt Éva nyugdíjas

Máskor is szívesen részt vennék ilyenen.

Kedves Tibor! Nagy várakozással néztem az időt , nehogy lemaradjak róla Még soha nem voltam webináriumon. Nagyon zavart az idegen nyelv. és sokszor nem tudtam hol kell válaszolni meg frissíteni. Ezeken kívül tetszettek a feladatok és elhatároztam, hogy csinálni fogom. Rájöttem még aktív koromban a betegeknek én is ajánlottam ,hogy írják ki magukból a bánatukat, problémájukat. Köszönöm a lehetőséget és máskor is szívesen részt vennék ilyenen. Engelhardt Éva

profile-pic
Váradiné Szarka Ildikó Belső írás

Hasznos és izgalmas volt

Köszönöm, nagyon hasznos és izgalmas volt!

profile-pic
Buday Éva Trp. pszichológus

Mindig megéri veled lenni

Kedves Tibor ! Mindig megéri veled lenni ,,hallani, olvasni tanításaid . Nagyra értékelem a lelkesedésed ,mondanivalód épülésünket szolgálja. Köszönettel tartozunk mindenért. Üdvözöllek szeretettel : Éva

Sokkal többet tudtam meg, mint reméltem.

Eddig a "belső írásról" még csak néhány szót olvastam korábban, illetve a nevéből következtettem a jelentésére. Ebből a webináriumból sokkal többet tudtam meg, mint reméltem. Persze sokkal több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, de szerintem ez az egyik jellemzője a hasznos dolgoknak. Sokkal gyakorlatiasabb volt, mint amilyennek gondoltam, hogy lesz, ennek kifejezetten örültem. Valamint annak is, hogy sok hasznos egyszerű gyakorlatot megosztott a hallgatósággal. Nem hiszem, hogy ilyen rövid idő alatt ennél sokkal többet lehetett volna megosztani az érdeklődőkkel, sőt nem is gondolom, hogy célszerű lett volna. Köszönöm, sokkal hasznosabbnak találtam, mint reméltem. 🙂

profile-pic
Oláh Ferenc trader

Érdekes, értékes és hasznos volt.

Érdekes, értékes és hasznos volt. Az idő kevés volt a sok tartalomhoz, de arra elég, hogy az érdeklődést felkeltse. Jól éreztem magam.

profile-pic
Kurunczi Péterné Ápolónő

Köszönöm szépen! Jól érzem magam!!

Megerősítette bennem , amit én is csináltam a szabad írást! Üdvözlettel: Rozália

A belső hangomnak igaza van...

A belső hangomnak igaza van, meg kell írnom a sztorimat, ami a fejemben van. Ehhez fog segíteni nekem az, amiket itt hallottam. Köszönöm szépen!

profile-pic
DTÉva Asztrológus

Lenyűgöző előadás volt.

Nagyon tetszett. Sok új dologgal találkoztam az egy óra során. Alaposan jegyzeteltem, hogy máskor is el tudjam végezni a gyakorlatokat. Tudom, hogy sokat fog segíteni helyzetek megoldásában. Lenyűgöző előadás volt. Nagyon szépen köszönöm a tanítást! Sokat jelentett nekem. Új ajtókat tárt fel előttem.

profile-pic
Ilona pedagógus

Sok mindent elindított bennem

Élveztem! Koncentráltan kellett figyelnem, mégis úgy érzem, ellazultam, és sok mindent elindított bennem. Köszönöm!

profile-pic
Karina tanító

Imádom az NLP-t.

Nagyon tetszett. Kiegészítette a Csúcsteljesítmény tanfolyamon szerzett ismereteimet, technika gyűjteményemet. Imádom az NLP-t. Nagy álmom a mestervizsga.

profile-pic
Andi vállalkozó

Ez fog most kimozdítani egy régi problémámból

Nagyon tetszett a webinárium. Sokat kaptam tőle, valószínűleg ez fog most kimozdítani egy régi problémámból, ha írok róla hosszabban.

profile-pic
Pintér Ferenc Nyugdíjas / energiával gyógyító

Nagyon kellemes meglepetés volt az esti webinárium.

Számomra nagyon kellemes meglepetés volt az esti webinárium. Kedves ismerősöm, küldte át a leveled, és nem tudtam igazán, hogy érdekel-e? Úgy döntöttem, nyitottan meghallgatlak. Nem bántam megy! Nagyon jó volt számomra. Köszönöm, Pintér Feri.

profile-pic
Imrich Zoltán gyógyító

Nagyon köszönöm,jó volt!

Nagyon köszönöm,jó volt! Az Új Német Orvostudomány 1.törvényében a DHS 4. eleme pontosan (ezt mindenki félre érti !) én vagyok elszigetelve az érzelmeimtől: azaz nem fogalmazom meg-vagy nem tudom megfogalmazni magamnak,hogy milyen érzelmeket váltott ki BELŐLEM az átélt konfliktus! Áldás Zoli

profile-pic
Ági könyvelő

Még kikapcsolódásnak is remek volt

Igen kaptam, megerősítést, ötletet, biztatást, jó példát, technikát, és megint ötletet. Nagyon köszönöm, és egyébként még kikapcsolódásnak is remek volt, mert nagyon jól éreztem magam, és éreztem, hogy jobb? szóval nem a bénább agyféltekémet foglalkoztatta, kötötte le az óra. Puszi!!

profile-pic
Soós Zoltán Banki alkalmazott

örülök, hogy ezen a webináriumon részt vehettem

Könyvírásban gondolkozom és a kreativitásom fejlesztése céljából keresek ötleteket. A személyiségfejlesztés mindig is érdekelt, ezért örülök, hogy ezen a webináriumon részt vehettem és feltehettem a kérdésemet. Hasznos volt, köszönöm szépen! Zoltán

profile-pic
Kata szociális munkás

Többször kellene ilyen webinárium 🙂

Köszönet érte 🙂 Nagyon jól éreztem magam.... 🙂 Nagyon hamar elrepült az idő 🙂 Jó volt a téma és egy kis megakadás után tovább tudtam haladni és érthető volt 🙂 Többször kellene ilyen webinárium 🙂 Első hallásra kicsit sok információ gyűlt össze, aminek "ülepednie" kell. Mindenképpen gyakorolni fogom az Belsőírást 🙂 Hálásan köszönöm 🙂

profile-pic
Kata újságíró

Nagyon tetszett és hasznos volt a Ráhangolódás.

Kedves Tibi! Köszönöm, hogy elküldted a webináriumot, mert lemaradtam. A reggeli jegyzetet már ismertem. Nagyon örülök, hogy beszéltél a belső személyiségrészekről, ők fel szoktak szólalni a reggeli jegyzetben, de akkor normális vagyok 🙂 Sőt! 🙂 Nagyon tetszett és hasznos volt a Ráhangolódás. Köszönöm. Szintén jó ötletnek tartom a személyiség részeknek szóló levelet és viszont, ezt majd kipróbálom. Én úgy látom 390 ember vett részt. Színes tollakkal nem szeretek írni. Nekem a kék a színem. Remélem ez nem baj 🙂 , ha baj, akkor is 🙂 Az írás a természetben szerepelt a terveim között, majd ha süt, répa lesz nagy. Mégegyszer köszönöm. Kata

Ajándék volt minden résztvevőnek

Szokás szerint minden résztvevő ajándékot kap. Szűcs Tibor: "10 dolog, amellyel keveset foglalkozol - pedig kellene" c. ebook-ja önmagában is elgondolkodtató olvasmány - kifejezetten hasznosnak fogod találni azonban akkor, ha a szabad íráshoz keresel témát.

Megosztom!
>